Manapság a közmondásos mókuskereket emlegetjük leginkább, amelyből nem tudunk – vagy talán nem is akarunk – véglegesen kiszállni, legfeljebb átmenetileg próbálunk lazítani. A középkor és az újkor határán viszont Európa-szerte az olvasókerék divatja hódított. Ez az embermagasságú konstrukció az olvasást próbálta megkönnyíteni egy pofonegyszerű, de annál elmésebb szerkezet révén. Főleg a nagyméretű és súlyos szótárak, térképek, kommentárok vagy egyéb szellemi segédeszközök terhét vette le a kora újkori értelmiség válláról, mivel forgatható polcrendszere lehetővé tette az oda-vissza keresgélést, minden különösebb fizikai erőfeszítés nélkül. Eva-Maria Hanebutt-Benz Az olvasás művészete című, német nyelvű könyvéből tudhatjuk, hogy az olvasókeréknek különféle változatai alakultak ki az idők folyamán, amelyeknek nemcsak képes ábrázolása maradt az utókorra, hanem akad belőlük egy-két múzeumban őrzött példány is. Voltak annak idején kisebbek és nagyobbak, több vagy kevesebb könyvtartó pulttal, és díszítettségük is eltért egymástól. Az olvasókerék legkorábbi ábrázolása egy olasz szerző franciául publikált könyvéből származik. Agostino Ramelli A változatos és furfangos gépezet (Párizs, 1588) című nyomtatványának egyik ábráján a kalapos és szakállas tudós olyan szerkezet előtt ül, amellyel akár tucatnyi könyvet is forgathatott egyszerre. Ennek a míves faragványokkal és rézveretekkel ékes őspéldánynak modernné egyszerűsített, ámde mérethű mását készítette el Bordás László asztalosmester, Simon Levente rekonstrukciós tervei alapján. A sima vonalaival is lenyűgöző és monumentális „olvasómasina” most díszesen illusztrált óriáskönyvekkel megrakottan az Országos Széchényi Könyvtár első emeletén látható március 31-éig a Kék vér, fekete tinta című nemzetközi vándortárlat szerves tartozékaként.
A horvát, szlovák, osztrák és magyar összefogással létrejött kiállítás egyébként arisztokraták könyvgyűjteményeit mutatja be az 1500–1700 közötti periódusból. A másfél száznál is több válogatott példány olyan főúri családok hagyatékából való, amelyek fontos szerepet játszottak nemcsak a magyar krónikákban, hanem az egész térség történelmében is: Frangepán-Zrínyi, Bánffy, Nádasdy, Batthyány, Esterházy, Pálffy, Thurzó-Illésházy, Révay, Valvasor. A hálás utókor abbéli döbbenetét azonban nem hallgathatjuk el, hogy a Kárpát-medencének ebben a viharos szögletében maradt energiájuk a szellemi gyarapodásra is egy olyan korszakban, amikor „két pogány közt egy hazáért” kellett hadakozni. Az osztrák vagy a török fennhatóság közötti választási lehetőség és a függetlenség kivívásának alapképletét csak tovább bonyolították a különféle territoriális politikai küzdelmek és felkelések, az egész kontinenst megosztó ideológiai ellentétekről – mint a protestantizmus terjedése és az ellenreformáció erősödése – nem is beszélve. Az arisztokrácia kiemelkedő képviselői – nádorok, hadvezérek és hercegek – nemcsak a harcokból vették ki részüket, hanem a kulturális fejlődésből is. Ezek a famíliák gyűjteményeiket Európa minden szögletéből való munkákkal gyarapították. Bibliotékáik pedig nemcsak kastélyaik puszta dekorációi maradtak – amelyekkel jogosan lehetett büszkélkedni és reprezentálni –, hanem tulajdonosaik használták is ezeket. Mégpedig nem afféle könyvmolyok módjára, hanem széles látókörű és enciklopedikus tudású kultúremberekként, akik a könyveket a végtelen ismeretszerzés forrásának tekintették.
Számunkra talán az a legérdekesebb, hogy egy évszázados szünet után most ismét magyar földre érkeztek a törökverő Zrínyi Miklós egykori könyvtárának régi darabjai. Modern korunk legújabb vívmánya pedig az, hogy a Zrínyi család könyvtárának 3D-s számítógépes modellezése is elkészült, és a kiállításon éppúgy látható, mint az unikumnak számító olvasógép.
Wagner István