A Sztárvilág a kabuki színházban elnevezésű válogatás mintegy félszáz színes fametszete a tokiói Nemzeti Színház gazdag gyűjteményéből érkezett az Iparművészeti Múzeumba. A XIX. századi japán színház világát bemutató – november 12-éig nyitva tartó – kiállításon a látogatók ízelítőt kaphatnak az Edo-kor virágzó városi kultúrájának atmoszférájából is. A falakon nemcsak képek függenek, hanem tarkabarka virágokkal telepingált legyezők és napernyők, kalapok és kimonók, maszkok és hangszerek, a vitrinekben pedig egyéb színházi kellékek sorakoznak. Maguk a többszínű nyomatok elsősorban a színházi világra koncentrálnak, de ezen belül meglehetősen gazdag a választott témák tárháza: színházakat kívülről és belülről éppúgy ábrázolnak, mint öltözőt vagy színpadot, színészt és szerepet egyenként is megörökítenek, akárcsak csoportos jeleneteket az előadásokról, történelmi hősökkel vagy paródiákkal. Később a színészeket a mindennapi életben ábrázoló fametszetek is egyre népszerűbbé váltak – nemcsak Tokióban, hanem országszerte is terjesztették és vásárolták ezeket, akárcsak manapság a sztárfotókat –, és minél találóbb volt a hasonlóság, annál több kelt el belőlük.
Ahogyan nőtt a lakosság körében a világot jelentő deszkák népszerűsége, úgy került reflektorfénybe a körülrajongott bálványok mellett közvetlen környezetük is: a vigalmi negyedek teaházai és éttermei, valamint a parókakészítő mesterek, a kosztümtervező textilművészek, a népes kiszolgáló személyzet és nem utolsósorban a szórakoztatóiparhoz mindmáig szorosan hozzá tartozó gésák is.
A többszín-nyomatú fametszetek tehát nemcsak művészi produktumok voltak, hanem a színházbarátok népes táborának gyakorlati igényeit is kielégítették, a műsorfüzet, az előadási plakát, a színházi folyóirat és a bulvárlap szerepét egyaránt kiválóan betöltötték, sőt a mai sztárfotókat is megelőlegezték. Míg korábban egyedi kivitelezésben úgynevezett kabuki-paravánokat is festettek a színházkedvelő tehetősek lakásainak dekorálására, a színes fametszet technikájának tökéletesedésével és a sokszorosító eljárások modernizálásával két grafikai lapot is egymás mellé helyeztek (diptichon), vagy akár hármat is összekomponáltak (triptichon), de ezt már a köznép is meg tudta vásárolni magának. A nagyipari méretű „tömegtermelés” a XIX. században tetőzött, azután 1900 táján az érdeklődés fokozatos lankadásával lassanként alábbhagyott.
Wagner István