Mielőtt visszaérkezett volna Budapestre, előbb német földön vendégeskedett Záborszky Gábor festménykiállítása. Az élet produkál véletlen egybeeséseket, hiszen szinte a magyarországi bemutatóval egy időben adta hírül a média, hogy az egyébként békés olasz tűzhányó ismét nyugtalankodni kezdett, és láva ömlik alá a hegyről, ami évszázados tapasztalatok szerint előzetes figyelmeztetésnek tekinthető a későbbi erupció lehetséges fokozódásáról. Amikor két évvel ezelőtt Záborszky Gábor ott járt egyszerű turistaként, és helyszíni felvételeket készített a mágikus környékről későbbi festményei számára, a vulkán krátere még teljesen csendes volt. Ezért a művész képzeletét is legfeljebb a felhőként felszálló füst, netán a természetes tűzijáték látványos szépsége ragadta meg, vagy az, hogy a megszilárdult lávában még azon melegében bogarak találtak otthonra és kisarjadt a fű. Az időnkénti rombolás mellett a környék parasztjainak földjeit is jótékonyan megtermékenyíti az Etna működése, a vulkanikus kőzet az ott termelt szőlő levének tüzét is fokozza, a kávé- és teacserjék levelét pedig haragosszöldre színezi.
Miközben ember nagyságúnál is „magasabbra nőtt”, két, két és fél méteres képpárjait készítette, bizonyára ezekre a kirándulásokra emlékezve kevert a papírmasé alapanyagába, a vízfesték mellé olykor agyagot vagy kávéport, máskor őrölt teafüvet vagy vörösbort, továbbá zúzott üveget. A vászonra került akrilfestékbe pedig valamivel vaskosabb, természetes adalékokat: hol homokszemcséket vagy gránitzúzalékot, hol meg sódert vagy éppen palát és gipszet. Ami a száradás végeredményeként létrejött, az olykor magát a piktort is meglepte. Az alkalmi kiállításlátogató pedig elgyönyörködhet a szebbnél szebb föld- és füstszínek leheletfinom árnyalataiban, a kékes-barnás felhőjátékokban és a pöttyögetett kőzáporban éppúgy, mint a pirosan izzó szikraesőben vagy a fokozatosan megszilárduló lávafolyam vörös és fekete kontrasztos kavalkádjában.
Bár tulajdonképpen absztraktnak mondhatók, ezek a kompozíciók mégis természet ihlette előképeket idézhetnek fel a néző képzeletében. Az akrillal vászonra festett felületek viszont monokrómnak tűnnek, az egységes színfelület játékosságát legfeljebb közelről élvezhetjük, az adalék anyagok árnyalatai és reliefbeli érdességük révén. Így ez a festői álom az Etnáról bárki által továbbálmodható.
Wagner István