Jelenleg Orosz István az egyetlen kortárs magyar művész, akinek a londoni Tate Modern újjárendezett állandó kiállításán is látható alkotása. Az utóbbi évtizedekben Magyarországon és a határokon túl egyaránt főleg anamorfózisairól vált ismertté a közönség körében. A vászonra festett gyümölcsökből és zöldségekből portrékat konstruáló régi olasz mester, Arcimboldo, a precízen szerkesztő német Escher és a fantáziadús francia szürrealista Magritte voltak a példaképei, amikor papírra vetette egyedi ceruzarajzait vagy sokszorosított rézkarcait. Ezek első látásra zavaros formák absztrakt kavalkádájának tűnnek, de megfelelő szögből vagy polírozott fémhenger oldalán, illetve tükörlapon keresztül teljesen reális arcokká, emberi figurákká rendeződnek. A művészi torzítást nemcsak grafikáin, hanem színházi, kiállítási és filmplakátjain is szívesen alkalmazza. Például nagy kedvence, Shakespeare arcképe nemcsak a londoni Globe színház külső- vagy belsőépítészeti ábrázolásából rajzolódik ki a figyelmes szemlélőnek, hanem egyik falragaszán commedia dell’arte figurákból. A Hamletből vette a mostani, gyűjteményes tárlatának elnevezését is, amely Felhők Poloniusnak címmel szeptember 17-éig tart nyitva az Ernst Múzeum összes termében.
Szintén Shakespeare-idézetet írt ki tükrökkel és grafikákkal „bélelt” labirintusának bejáratára – amely az egyik külön benyílóban várja a vállalkozó kedvű nézőket –, és rézkarcairól is egyhamar kiderül, hogy csupán a felületes szemlélő véli nagyjából egyforma koponyák sorozatának, mert a részletekből középkori mesterségek garmadája kerekedik ki, a pénzváltótól a nyomdászon át a művész jelmezes önábrázolásáig. Végül a tárlat ünnepélyes záróakkordjaként Shakespeare jegyében tartja Széchenyi akadémiai székfoglalóját is, amelynek címe „nothing but confusion” (csak zűrzavar, semmi más), a II. Richárdból vett idézet nyomán. Ebben többek között azt fejti ki, hogy már a drámaíró is ismerhette az anamorfózist, mert akkoriban működött átmenetileg a szigetországban ifjabb Hans Holbein, akinek híres koponyafestménye feltűnést keltett a művelt világban.
A labirintus is mindegyre visszatérő motívuma Orosz István művészetének, a valódi enteriőrtől a textíliák dekorálásáig. Az egyik sarokban például Útvesztő címmel párnák tucatja látható, amelyeken a szabályszerűen ültetett és nyírt sövények különféle alaprajza egyben kiadja az iparművészeti tárgyak sorszámát is. Talán az eddigiekből is kiderül, hogy miközben szívesen nosztalgiázik a művész letűnt idők modorában, mégis modern kortársunk marad abban, ahogyan ezeket kiforgatja eredeti környezetükből vagy éppen humoros formában karikírozza. Jó példa erre az a szándékosan „avítt” hangulatú „szoba”, amelynek falain régi rámákban sorjáznak a grafikai stílusparódiák.
A műkedvelők egy része javarészt animációs filmjeit ismerheti régebbről – ezeket szintén vetítik a kiállításon Az idő látképei összefoglaló elnevezéssel –, az utca embere viszont politikai plakátjait is őrzi emlékezetében. Gondoljunk csak közülük a leghíresebbre, a rendszerváltás mozgalmas periódusából. Azt viszont kevesebben tudják, hogy a szovjet csapatok kivonulását kísérő kövér tábornok-tarkójának „Továriscsi, konyec!” kategorikusan orosz feliratú, végleges variánsát megelőzte a franciásan udvariasabb „Továriscsi, adieu!” előzetes változat, amelynek eredeti, kisméretű terve szintén itt látható. A legújabb viszont a forradalom közelgő, fél évszázados jubileumának méltó köszöntésére az a monumentális léptékű kompozícióciklus, amely In memoriam 1956 címmel a fő helyen függ alá a mennyezetről. Ezek a digitális nyomatok vörös-fekete kontrasztokban, megbontott utcakövezettel és alapjukban aláásott, eklektikus épülethomlokzatokkal idézik a történtek drámaiságát éppúgy, mint az események ünnepélyességét.
Wagner István