Eleve kudarcra lenne ítélve a teljességre való törekvés, hiszen a világhírű mester számos, név szerint ismert kapcsolata, valamint számtalan, névtelen kalandja közül „csak” nyolcat mutatnak be a Szépművészeti Múzeum Géniuszok és remekművek sorozatában, a Picasso szerelmei tárlaton. Azt viszont a lehető legalaposabban teszik: életnagyságúra felnagyított, korabeli fotóktól a visszaemlékezések szövegidézetein át a külföldről is kölcsönzött, eredeti művekig. Mint Geskó Judit kurátor elmondta: a múzeum grafikai osztályának néhai tudós vezetője, Meller Simon korán felismerte a fiatal Pablo Picasso tehetségét, és már az 1900-as évek elején Budapestre hozatta sokszorosított grafikai lapjait, majd vásárolt is belőlük. A kis kollekció később Hatvany Lajos gyűjteményéből és más módon is tovább gazdagodott. Így az alkalmi kiállításon most látható 17 képből nyolc a vendéglátó intézmény sajátja, négy a stuttgarti Staatsgalerie, öt pedig a párizsi Picasso Múzeum kölcsönzése. Már a legelején meglepetés éri a látogatót, mert a korai és régen magyar köztulajdonba került alkotások közül az Anya gyermekével 1905-ös, leheletfinom akvarelljének hátoldalán egy tollal és fekete tintával rajzolt portré is található. A fordítva rákerült arckép szintén Picasso egyik legelső élettársát és modelljét, Fernande Olivier-t ábrázolja, amelyet a találékony tárlatrendezés a derékszögben eléje helyezett tükörlappal „állított ismét talpra”.
A kiállítás sztárja természetesen az egyetlen olajfestmény, Az olvasmány (1932) késő kubista kompozíciója, amely köré az egész rendezvény szerveződött. A Musée National Picasso egyik büszkesége egyszerre ábrázolja szemből és profilból Marie-Thérése Waltert, aki Maya nevű lányával ajándékozta meg a mestert, ő pedig – két évtizedes viszony után – megkérte a kezét, de a hölgy ezt a gesztust, kissé késeinek találván, elutasította. Miközben a vásznon az egymást kölcsönösen kiegészítő vörös és zöld színek komplementer koloritja dominál, a kitartó szerető és kedvenc modell szelíd lénye puritán fekete-fehér kontrasztokban minduntalan felbukkan még – például a szintén Párizsból érkezett, 1928-as félprofil-litográfián vagy egy 1933-as rézkarcon, amint a félig elhúzott tüllfüggöny mögött alvó Minotauruszt figyeli a heverő szélén ülve. A legutolsó lapokon a nyolcvanas éveihez közeledő alkotó majdnem fél évszázaddal fiatalabb, utolsó felesége, Jaqueline Roque a mindegyre visszatérő főszereplő. A szeptember 17-éig tartó kamaratárlat jól illusztrálja azt a művészettörténeti közhellyé vált megállapítást, miszerint Picasso minden alkotói periódusához egy-egy újabb hódítása tartozott. Vagy fordítva?
Wagner István