Archaikus és modern

A nyári napforduló alkalmából már hagyományossá vált Múzeumok Éjszakáján – június 24-én este hét órától – nyílik meg a látogatók előtt egy érdekes privát válogatás az óbudai főtéren székelő Kassák Múzeumban, a volt Zichy-kastélyban. Az intézmény nem először ad helyet hasonló kiállításoknak, de a gyűjtő Raum Attila érdeklődési körének sajátos irányultsága minden eddigitől eltérő és markáns profilt kölcsönöz annak a tárlatnak, amelyet Csaplár Ferenc igazgató rendez. A tárlat szeptember 10-éig várja az érdeklődőket.
Természetesen már az elején felvetődik a kérdés: hogyan lehet egy szervesen összenőtt, évtizedeken át kialakult, különös hangulatot árasztó műtárgyegyüttest minél autentikusabban átköltöztetni egy magánlakásból egy közösségi intézménybe? Aki ismeri az eredeti helyszínt, az szinte lehetetlennek tartja az efféle kísérletet, mert a saját otthonában maga a műgyűjtő az egyetlen és kizárólagos tárlatrendező. A hatvanas éveiben járó Raum Attila eredetileg mérnöki diplomát szerzett, de két évtizeddel később sikerült valóra váltania fiatalkori álmát, dokumentumfilmes lett. Az országot járván így került kapcsolatba előbb az iparosodás elől visszaszoruló paraszti folklórral, aztán a naiv népi mesterekkel, később pedig a profi képzőművészekkel. Eleinte főleg népművészetet gyűjtött. Az apró, törékeny falusi dísztárgyaktól vagy a nagyobb bútordaraboktól később helyszűke miatt kénytelen volt megválni. Sokat tanult a Kecskeméti Naiv Múzeumot látogatván, ennek nyomán került birtokába a leghíresebb cigány festő, Balázs János és Oláh Jolán néhány munkája. Miközben műtermi portréfilmet forgatott El Kazovszkijról, Földi Péterről vagy Gaál Józsefről, máig tartó barátság szövődött közöttük, ami aztán megvásárolt munkákkal is konkretizálódott, amint azt a képekkel zsúfolásig „kitapétázott” lakásfalak is tanúsítják.
Raum Attila vele született kvalitásérzékét viszont leginkább azok a kevésbé ismert és „garantált” nevek bizonyítják, amelyeket szinte ösztönösen vásárolt, menet közben. Például a hetvenes-nyolcvanas évekből Bányai Ferenc akvarelljeinek tárgya Kalocsa sokszínű népművészete, az anyák napja Tihany öreg parasztházainak hátterével vagy az „Erdélyi bivalypatkolás túl a Királyhágón, Csíkországban”, miközben ezzel nagyjából egy időben Czene Jánosné Kiss Viktória azon mélázott tusrajzán, hogy „Nehéz elválni tőled, Böske”, Diósi József félméteres, fából faragott figurája pedig „Az utolsó szovjet katona, aki itt maradt 1991-ben”. A városi folklórt a közgazdászdiplomás Kadarkuti Richárd temperával farostra festett naiv kompozíciói képviselik Járó István cipészmester műhelyéről, konyhasarokról, templomtérről, netán karácsonyi szobabelsőről. Kiválóan illeszkednek ezekhez az olyan, akadémiát végzett művészek munkái, akik vidéken élnek és ebből ihletődnek, mint például Földi Péter Esőre várva című olajfestménye vagy Bukta Imrétől az ironikus elnevezésű Tanuljunk a kárpát-ukrajnai kolhozparasztoktól című vegyes technikájú műve, netán Lóránt János karikatúratrilógiája „a részegség három állapotáról”, a dülöngéléstől a féloldalas üldögélésen át a földön hentergésig.
Ám a legérdekesebb a doboz-részleg! El Kazovszkij Emeletes szekrényében a fa és a műanyag jól megfér egymás mellett a kerámiával és a textíliával, akárcsak Makky György „türelemüvegeiben” a Muppet-show tipikusan amerikai torzfigurái a művirágokkal és matrózruhás akrobatákkal. A pontot az i-re egyrészt Böröcz András ceruzából faragott és fogvájó-nyilakkal átlőtt Szent Sebestyénje teszi fel az üvegharang alatt, másrészt egy ismeretlen XIX. századi mester rusztikusan faragott és vásári tarkasággal pingált másolata a sasvári Pieta csodatevő kegyszobráról.