Szőnyei György festőművész szabadidejében hosszú évtizedek óta szívesen gyűjtögeti a legkülönfélébb használati eszközöket és dísztárgyakat. Ezeknek egyetlen közös vonásuk, hogy alapanyaguk műanyag. Így aztán akarva-akaratlanul végigkövette az organikus eredetűeket helyettesítő szintetikus matériák felfedezését és további fejlődését a bakelittől a polimerizált származékok tömkelegéig. Mivel lakásában és műtermében is ilyen dolgok veszik körül nap mint nap, hobbija időközben piktúrájába is beférkőzött. Többrétegű farostlemezeken „talált tárgyakat” is szívesen rögzít ragasztóval, mielőtt képei felületét végleg kialakítja.
Most plasztikkollekcióját a budapesti Néprajzi Múzeum földszintjén tárja az érdeklődők elé a május 24-ig látható kamaratárlatán. A gyűjtemény legkomolyabb részlege barna vagy fekete bakelittárgyak sorozata. Ezek nemcsak sötét színükkel parancsolnak tekintélyt, hanem praktikusan esztétikus formatervezésükkel is, amelyek a szecesszió késői hajtásának számító art deco díszítőkedvét, illetve a Bauhaus racionalitását idézik. Ilyen például az egyik legrégebbi példány, a húszas évek végén tervezett német néprádió, az állomáskereső gomb felett a mértanias alakúra stilizált birodalmi sassal. Bár a hatvanas évek beatnemzedékét már későbbi, kisebb és színesebb társai, a táskarádiók idézik, a hivatalokban vagy a lakásokban még sokáig dívott a fekete telefon, a barna bakelit íróasztali készlet és hamutálca. Apáink borotválkozókészlete, anyáink hajszárítója éppúgy bakelitből való volt, mint a diavetítő, a fényképezőgép vagy a fejhallgató, a legkülönfélébb elektromos foglalatok és konnektorok hadáról már nem is szólva.
A tárlat sokkal vidámabb „barakkja” a tarkabarka fürdőszobák csiricsáré világa: a rikító elemekből összerakható padlószőnyegektől a papucson, szandálon át a mosható dekorációs virágbokrétáig és a fogkefék arzenáljáig. Külön vitrinben sorjáznak a gyermekszobák manapság elmaradhatatlan tartozékai, a parányi, ámde méregdrága matchboxok. A békés hétköznapok autómárkái közé vegyülnek szinte észrevétlenül tankok, kétéltűek és hernyótalpas hadi szörnyek.
Színes borítású drótok és fémhuzalok adták az ötletet a fonott üvegekhez, amelyek táborában a nagyobb demizsonoktól, a boros- vagy söröspalackoktól a gömbölyű unikumos- vagy lapos flaskákon át a pohárgarnitúráig „minden szinten szinte minden” előfordulhat itt. A minták tovább variálják a változatok végtelen határeseteit, mert lehetnek mértanias mintasorok éppúgy, mint florális vagy figurális mustrák. Ez utóbbiak közül nekem leginkább egy rózsacsokros és lovas alakos tetszett, amely olyan giccses volt, hogy az már a gyönyörűség határát súrolta. A feliratosok között is hosszan lehet böngészni: akadnak évszámos és helységneves emléküvegek éppúgy, mint személyes jellegű ajándékok. Ez utóbbiak közül a leghosszabb ajánlás elolvasásához többször körbejártam a kirakatot: „Emlék – Éljen Mária Magdolna – Névnap alkalmából kívánja nagypapa nagymama – 1961”. A záróakkordot a gyermekjátékokkal átellenben a felnőttek „játékai” jelentik: a fémutánzatú, ezüstösen csillogó-villogó dísztárcsák nemcsak a fogyasztói társadalom gyermekbetegségeit jelképezhetik úgy általában, hanem hivalkodó voltukkal akár használóik egyéni jellemgyengeségeiről is árulkodhatnak.
Wagner István