Nagy közönségsikernek ígérkezik a bécsi Albertina múzeumban az az emlékkiállítás, amely szeptemberben, Rudolf von Alt (1812–1905) halálának centenáriumán nyílt meg. A XIX. század legnagyobb osztrák látképfestőjétől összesen 180 természeti tájban és városrészletben gyönyörködhetnek a látogatók. Ezeket egyrészt az Albertina saját tulajdonából válogatta (250 rajzból és akvarellből a száz legszebbet), a többit pedig jelentős köz- és magángyűjteményekből kölcsönözték, hogy időben és térben egyaránt hiánytalanul álljon össze a hatalmas életmű. Rudolf ugyanis már gyermekként járta neves akvarellfestő édesapjával, Jakob Alttal a birodalmi méretű országot és a környező vidékeket, csaknem nyolc évtizeden át, egészen hajlott öregkoráig. A Monarchia távoli tartományai mellett végigfestette a délnémet vidéket éppúgy, mint Svájcot, Itáliát és még Oroszországot is.
Apát és fiát – sikereik nyomán – különös feladattal bízta meg a császári ház másfél évtizeden át: Ferdinánd főherceg számára 1833-tól úgyszólván helybe hozták a birodalom legszebb sarkait. A nagyméretű képeket egy homorú tükörrel felszerelt „nézőszekrénybe” (az úgynevezett Guckkastenbe) tették, majd a panorámát hátulról élesen megvilágították, és így a látvány háromdimenziós hatást keltett. Csupán ebben a sztereoszkóp-szériában 170 képet készített együtt a két Alt. A bécsi veduták (látképek) mellett a rohamos iramban fejlődő Pest és Buda sok festői sarkát megörökítették, a többi magyar városról a Felvidéktől Erdélyig, a főúri kastélyok külsejéről és belsejéről nem is szólva. Ezért különösen érdekes lehet életművük a magyarok számára is, amelyben a reformkortól a forradalom viharos esztendein át a kiegyezésig és a „boldog békeidőkig” híven tükrözik történelmi és földrajzi múltunkat.
A nyári, helyszíni kis ceruzarajzokat és akvarellvázlatokat télen nagyméretű olajfestménnyé vagy sokszorosított és színezett kőnyomatokká dolgozták fel műtermükben. A szakértők a naturalistán részletező, már-már fotográfiaszerűen precíz és száraz kompozícióktól a későbbi oldottabb, lavírozott változatokon át a franciásan impresszionisztikus változatokig osztályozzák a páratlanul gazdag életművet. A szívesen skatulyázó kritikusok pedig azt állapítják meg, hogy Rudolf von Alt eljutott a biedermeier édeskésségtől a realizmuson át az expresszionisztikus fogalmazásmódig. Ezért nem véletlen, hogy nyolcvanéves korában a Wiener Sezession tiszteletbeli elnökévé választotta, mert az ifjú titán, Gustav Klimt is elismerte modernségét és példaképének tekintette.
Wagner István