BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

OTP egészségpénztárTöbb a nemfizető az OTP Ep.-nél

2010. augusztus 2. hétfő, 23:00

Az OTP Egészségpénztár (Ep.) a kassza tájékoztatása szerint 2009-ben mind taglétszámát, mind vagyonát növelte, sőt bővült a pénztári elfogadóhelyek száma is. Tavaly ugyan 2481 pénztártag kilépett a pénztárból, de 15 049 új taggal bővült is a létszám. Azt is elismerték azonban, hogy a nem fizető tagok számánál némi növekedés következett be. Annak ellenére, hogy 2009-ben már látható volt a cafeteria megadóztatása, mindössze 51 munkáltató szüntette meg szerződését (1294 tagot érintett), az OTP Ep. 765 új munkáltatói szerződést tudott kötni. A kasszának sikerült működési költségein faragnia és némi költségcsökkenést elérnie. Erre nyilvánvalóan szükség is volt, hiszen 2009-ben a működési bevétel 2,55 százalékkal kisebb volt, mint az azt megelőző évben. Nem csekély eredmény viszont, hogy a működési tevékenység éves ráfordítását sikerült közben 20,72 százalékkal lefaragni a 2008-as évhez viszonyítva. A kassza a szolgáltatásoknál számottevő növekedést ért el. Az igénybe vett szolgáltatások esetszáma 87,37 százalékkal, az értéke pedig 38 százalékkal növekedett (nem véletlen, hogy a vagyon alakulásával nem büszkélkedik a pénztár).

Economx
Economx

Ez is érdekelhet