BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Új területre lép be az Abigail

2007. szeptember 23. vasárnap, 23:59

Szokás szerint az Abigail Galéria termeiben lehet megtekinteni azt a 231 tételt, amelynek licitálására szeptember 30-án kerül sor a Művészetek Palotájában. A hagyománytól az sem tér el, hogy a festmények sorát egy-egy bronzból öntött, kőből faragott vagy agyagból égetett kisplasztika szakítja meg, az viszont újdonság a ház életében, hogy a kínálatban a fotó is megjelenik, követve a már a hazai élvonalban is megmutatkozó nemzetközi trendet. Az 1953-ban Budapesten született, Franciaországban élő Robert Marcel Barokk lábak című háromrészes, fekete-fehér, zselatinos ezüst nagyítása (képünkön) 440 ezres kikiáltási áron kezdi a licitet.
A képek közül a két világháború között külföldön bábszínházi tervezőként is nevet szerzett festőművész és grafikus, A. Tóth Sándor alkotásai indulnak a legmagasabbról. Médeia ülő aktja 2,2 millió forintos kikiáltási áron kerül kalapács alá, Boulogne-sur-Seine utcarészlete akvarellben másfél millión, az olaj-vászon Pápai táj 1971-ből 750 ezer forinton indul. Ráfael Győző Viktor stilizált Balladája olajban 900 ezer forinton, Kolozsváry Zsigmond Szajna-parti emléke 850 ezer forinton kezd. Kádár Béla dekoratív tempera Madonnájának félalakja 650 ezer forint, Réth Alfréd vegyes technikájú Tengeri kikötője pedig 600 ezer forinttól pályázható meg. Az árlista másik végét nézve, 40 ezer forintért meg lehet szerezni például Domanovszky Endre akvarell táját, 55 ezer forint pedig már Schéner Mihály olajjal farostra festett pipacsos csendéletére is elég lehet.

Wagner István
Wagner István

Ez is érdekelhet