Az osztrák tulajdonosi hátterű Magyarországi Volksbank Zrt. 2003-ban határozta el a magyar kortárs képzőművészet támogatását: először a váci székhelyű Duna pArt Galériával kötött megállapodást időszaki kiállítások rendezésére egyes fiókjaiban. A projekt életerősnek bizonyult, a bevont fiókok köre pedig egyre szélesedett. Most például szeptember 15-ig láthatók a Villányi úton Galácz Beáta üvegalkotásai, a Törökvész úton pedig a hónap végéig a nemzetközi műkereskedelemben is sikeres Iski-Kocsis Tibor alkotásai tekinthetők meg. Az Istenhegyi úton Mosolygó Mona Lisa összefoglaló címmel három fiatal festőnő - Moizer Zsuzsa, Paál Zsuzsanna és Tamási Claudia - csoportos tárlata látogatható még október 7-ig. Moizer Zsuzsa akvarellportréi jelenleg a kismartoni Esterházy-kastély nemzetközi seregszemléjén vendégszerepelnek (Napi, 2007. augusztus 27.), de külföldi kortárs művészeti vásárokon is szívesen veszik műveit. Zuglóban, a Hungária körúton szeptember elején nyílt meg Komendák Éva és Polgár Julianna kamaratárlata, holnaptól pedig Székesfehérváron Forma-rétegek címmel Paczona Márta textilművész kárpittervei mellett Tóth Adrienn digitális printjei sorakoznak Weöres Sándor és Gáspár László verseinek illusztrálására.
