A miskolci és budapesti székhelyű MissionArt Galéria mindkét fiókjában bemutatta a látogatók javaslatai alapján válogatott kiállítását június 6-i, miskolci aukciója előtt. Az anyag alapvetően a nagybányaiakra támaszkodik, nem véletlenül: a két galériás, Jurecskó László és Kishonthy Zsolt kezdettől fogva rájuk fokuszált, egyéni kiemeltjük, a sikeresen újrafelfedeztetett Mattis Teutsch János mellett. A galéria harmadik művészeti árverésén főleg a nagybányai iskola második–harmadik generációja dominál, még ha a legdrágább képnek több köze is van Párizshoz, mint Erdélyhez. A legmagasabbról ugyanis Tihanyi Lajos 1910 körüli, női aktokból komponált olajképe indul; a 4,5 milliós kikiáltási áron kezdő mű hátoldalán ez olvasható: „Igazolom, hogy a túloldali képet Tihanyi Lajos az 1910-es években festette, amikor vele együtt dolgoztam. Bp. 1943. VI. 18. Bálint Rezső”. (A karton ekkor került a Kartschmaroff-gyűjteménybe.) Mattis Teutsch János 1916 körüli, kis mérete ellenére is monumentális hatású olaj-vászon tája 3,2 millió forinton kezdi a licitet, majd két kép következik 2,3 milliós kikiáltással: Nagy Oszkár 1942-es nagybányai részlete, illetve a XIX. század népszerű zsánerjelenetei közül Böhm Pál Gémeskútnál című vászna. Ugyancsak azonos, 1,4 milliós magasságból indul Iványi Grünwald Béla Fürdőző nők című 1914-es vászna (hátoldalán velencei és San Franciscó-i kiállításokon való részvételt igazoló cédulákkal), valamint Fényes Adolf Tanyája az 1900-as évekből. Klein József 1922-es nagybányai utcája akár 1,2 millióért is megszerezhető. Érdekes tétel Mattis Teutsch Jánosnak a MA folyóirat kiadásában megjelent 1917-es linóalbuma; bár a tucatnyi számozott metszetből kettő hiányzik, az egymillióról startoló kollekció értékét növeli eredeti kísérőszövege és tokja.
A legolcsóbb tételek sora is azt igazolja, hogy ez az árverés főleg a jó szemű és szerencsés kezű kincsvadászoknak szerezhet örömet. Lesz színes linómetszet Rippl Rónai Józseftől, a Művészház mappából, 50 ezerért, ceruzarajz Tóth Menyhérttől vagy Marosán Gyulától 40 ezerért vagy Gyenes Gittától 24 ezerért. A szobrász Medgyessy Ferenc tussal felvázolt női aktjait egyenként 35 ezerért lehet megszerezni, de aki csak 10 ezer forinttal vág neki, az is bízhat abban, hogy elviheti valamelyiket Walleshausen Zsigmond harmincas évekbeli fekete-fehér linói közül.
