Március 31-én tartotta 15. művészeti aukcióját a Belvedere Galéria, amelyen a 211 meghirdetett tételből 209 került kalapács alá és 144 kelt el. A kedélyeket előzetesen borzoló Hitler-akvarellt a galériás visszatartotta, amint a médiafelhajtás miatt ez várható is volt (NAPI Gazdaság, 2007. március 26., 12. oldal), egy másik tételt pedig beadója vont vissza. Millió fölött ütöttek le 33 tételt, a 151 milliós összesített kikiáltási árból 171 milliós leütési lett.
A legdrágább műnek Vaszary János Mandulakert Józsefpusztán című vászna bizonyult, amelynek 4,8 milliós kikiáltási árát 16 millióra verték fel (ezt a képet a Magyar Nemzeti Galéria már kölcsönkérte az idén őszre tervezett Vaszary-kiállításra). Két tétel is 11 milliós leütésig jutott: Pirk Jánosnak a katalógus borítójára is kiemelt olajképe, a Disputa a romok között 8,5 millióról lépdelt idáig, míg Bene Géza Akt fátyollal című vegyes technikájú grafikája 3,2 millióról ugratott fel. A korábban rendre listavezető Rippl-Rónai József pasztellje, a Párizsi utca forgatagában 7,5 milliós elvárás után 9,5 millióért kelt el. Czóbel Béla Lány című olajképe 3,8 milliós kikiáltás után 6,5 milliót ért meg valakinek, míg Máttis-Teutsch János Három férfi című olajtemperája 4,4 millióról jutott idáig. Kádár Géza napfényes Nagybányai tája 1,4 millióról tornázta fel magát 6 millióra. Egyenként 5-5 millió forinton ütötték le Mednyánszky László védetté nyilvánított Alkonyát (3,8 milliós kikiáltási ár), illetve Telepy Károly Átkelés a folyón című vásznát, amelyet eredetileg 2,8 millióra taksáltak (ez utóbbit nem terheli kiviteli korlátozás).
A grafikák és a kisplasztikák sorából Munkácsy Mihálynak a Mozart haláláról készített, szignált ceruzavázlata 180 ezerről 480 ezerig, a Krisztus Pilátus előtt egyik háromfigurás skicce ugyanennyiről 550 ezerig jutott. A katalógusban Ferenczy Béni neve alatt szereplő Lépő nő patinázott bronz szobrát az árverés előtt „magyar szobrász” munkájává minősítették át, talán ezért is maradt vissza 180 ezer forintért; hasonló sorsra jutott Gallasz Nándor Ülő nője is 440 ezerért, szintén a harmincas évekből. Borsos Miklós feleségének ülő figuráját 240 ezres kikiáltási árán ütötték le.
A Belvedere grafikai árverését április 14-én tartják, a 178 tétel között nagy nevek és ismeretlenek egyaránt előfordulnak, 10 ezertől 380 ezer forintig terjedő ársávban. Az utóbbi tétel Szász Endre 1996-os, száz példányban készült mappájából a 12-es sorszámú, a Villon balladáit illusztráló nyolc szitanyomaton a műfordító, Faludy György aláírása is szerepel.
