Tizenötödik művészeti aukcióját tartja március 31-én a Belvedere Galéria; a 211 képből háromtucatnyi indul millió felett. A legmagasabbról, 9,5 millió forintról Gulácsy Lajos biblikus olajképe, az utólagos címadású Látomás, amelynek témafelvetése társtalan a keresett festő életművében. Hasonlóan kivételnek számít Pirk János munkásságában is az egymillióval alacsonyabbról kezdő Disputa a romok között Taorminában című kép három olasz papjának „római iskolás” komponálása. Az utóbbi évek árverési favoritja (olykor botrányhőse), Rippl-Rónai József 1910 táján készítette Párizsi utca forgatagában című pasztelljét, amelyet most 7,5 millióért kínálnak.
A valamivel alacsonyabbról kezdő alkotások közül egyaránt 4,8 millióra tartják Vaszary János Mandulakert Józsefpusztán című vásznát és Kádár Béla tempera csendéletét Csáky-szoborral. Mattis-Teutsch János olajtemperája, a Három férfi – stilizált aktok oldalnézetből – 4,4 millióról indul. Tételenként 3,8 milliót kérnek Csók István Teknővájók című zsánerképéért és Czóbel Béla lányalakjáért (mindkettő olaj/vászon), Berény Róbertnek az ötvenes évek hangulatát idéző Üdülőkje 3,6 millión kezdi a licitet. A hárommillió alatti képek közül említést érdemel Mednyánszky László védett Alkonya, Vaszary Jánostól pedig a családi tulajdonból való hercegprímási portré Vaszary Kolosról.
Végezetül egy kuriózum. Aki nem veszi észre az „A. Hitler” szignót, akár el is sétál az osztrák városrészletet ábrázoló akvarell mellett, amelyért 480 ezer forintot kérnek. Gajdó Gyula anyagvizsgálatának katalógusban mellékelt szövege szerint „jellegzetes, 1900 körüli akvarelltechnikával készült a mű, gyakorlott kezű, de nem kiemelkedő képességű művész képe”. Német nyelvterületen újabban felbukkannak hasonló, Hitlertől származó veduták; ott az aukcionálónak joga van akár árverezés közben is visszatartani az inkriminált tételt, például ha egy ilyen képnél felmerül a gyanú, hogy neonáci kultuszt szolgálhat.
