Sok szempontból hektikus évet hagyott maga mögött Magyarország, de a műkereskedelemben ez nem nagyon érződött. Az általában a jó képek megfogyatkozása miatt huhogók érvei ugyan gazdagodtak azzal, hogy most még a megszorító intézkedések, a politikai zavarok miatt is eltűnnek majd a vevők, ennek jelei azonban egyelőre nem mutatkoztak, sőt. Ha valami érződött, az inkább a nemzetközi műtárgypiaci boom szerény lecsapódása volt – valahonnét mégiscsak előkerültek művek. Valahonnan jöttek vásárlók is, köztük sokan olyanok, akik úgy gondolják, a jelenlegi árakon és forintban megvásárolt műalkotások néhány év elteltével – és az euró bevezetése után – jelentős áremelkedésen mennek majd át.
Minden év meghozza a maga szenzációját is, tavaly ezzel leginkább Csontváry Kosztka Tivadar szolgált: a Kieselbach Galéria téli aukcióján A szerelmesek találkozása (Randevú) című képét 230 millió forinton ütötték le, megdöntve az addig Munkácsy által tartott magyar festményárrekordot. A reflektor már a tavaszi szezonban Csontváryra irányult, akkor a Mű-Terem Galéria adta el 180 millió forintos leütési áron a Hídon átvonuló társaság című képét. A Csontváry-életmű egyébként nem nagy számú, összesen 127 festményből áll, de ezek többségét múzeumokban őrzik; jelenleg 25 van magánkézben, így nem véletlen, hogy egy-egy aukción felbukkanó darabért hatalmas harc folyik.
Túlzott védelem
A művésszel kapcsolatban rendre felmerül, hogy talán ő lehetne az a magyar festő, akit világhírűvé lehetne tenni megfelelő marketingmunkával – ezzel összefüggésben ismét felerősödött a vita a védettségről (a Kieselbachnál elkelt rekorder Csontváryt is levédték az utolsó pillanatban). A múzeumi szakemberek vagy a kultúrpolitikusok fontosnak tartják a nemzeti kulturális örökség védelmét, ám egyre többen látják úgy, hogy a magyar képzőművészet külföldi sikeréhez elengedhetetlen a védettség intézményének átgondolása, a kiviteli szabályok megváltoztatása. Sokak szerint Magyarországon elég erős ma már a műgyűjtés és a műkereskedelem ahhoz, hogy itthon lehessen tartani az igazán fontos tárgyakat, ami viszont kikerülne, az megmérettetődhetne egy nemzetközi közegben, reprezentálhatná a magyar művészetet és persze erősíthetné külpiaci esélyeit is. A vita folyik, a minisztérium mindenesetre a védett műtárgyak számának csökkentését tervezi.
Még ennél is érzékenyebb téma a hamisításoké: abban nagy az egyetértés, hogy sok a gyanús mű a piacon, de bizonyítékok hiányában jobbára csak pletykák keringenek: a felbukkanó tárgyak 20-30 százaléka hamis – mondják –, sőt, már nemcsak a képeket hamisítják, hanem a szakértői véleményeket is. Eddig kevés konkrét lépés történt a hamisítások kiszűrésére, de tavaly az Antik Enteriőrön már szakmai zsűri ellenőrizte a tárgyakat ezzel a céllal. (Most, az első alkalommal, még önként döntöttek a kiállító galériák, alávetik-e magukat a zsűri vizsgálódásának, de idén kötelező lesz.) A 2006-ban már tizenhatodszor megrendezett Antik Enteriőr mellett másodszor tartották meg a kortársak hozzá kapcsolódó vásárát, a Plugot, ahol érezhetően a rendezvény nemzetközivé tétele volt a fő cél. A Magyar Turizmus Zrt.-vel kötött megállapodás keretében nemcsak kiállítókat igyekeztek Budapestre csábítani, hanem külföldi gyűjtőket is ideutaztattak a novemberi hétvégére (a White Flags program keretében az érdeklődők egy-egy festő műtermét is felkereshették).
Középpontban a kortársak
Általában is észrevehetően a kortárs művészek felé fordult a figyelem, gyarapodnak a magán-, illetve céges kollekciók, amelyek nem csupán reprezentálnak ezekkel a művekkel, hanem felelősséget is vállalnak a kortárs alkotásokért és alkotókért. Az üzleti szférában a vásárláson kívül ösztöndíjakat, pályázatokat írnak ki (ilyen például a Strabag-díj), de a bankok egy része is folytatja műpártolói tevékenységét (például az MKB, a Raiffeisen Bank vagy a Volksbank). Külpiaci lemaradásunkra figyelmeztet ugyanakkor, hogy Fehér László 50 ezer dolláros becsértéken kínált festménye, a Kisfiú nem kelt el a Sotheby’s novemberi árverésén, noha a katalógusban Kertész Imre méltatta. A tulajdonos, egy ismert gyűjtő szerint ez is rávilágított arra, hogy amíg a kortárs képek nem szerepelnek nyilvános árveréseken itthon és külföldön, addig nem lesz jegyzett áruk az Artneten, azaz nem tud a magyar kortárs művészet kitörni abból a helyzetből, hogy ismeretlen festők ismeretlen képeiért nem fizetnek magas árat. Mindemellett a nyitás a nagy aukciósházak anyagaiban is megfigyelhető volt 2006 őszén-telén: a Mű-Terem Galéria őszi aukcióján a II. világháború utáni klasszikus modernek képei szerepeltek, karácsonykor pedig 30 millióért árvereztek el egy Kondor-festményt. (Ez év tavaszától MMM néven – Mű-Terem Modern Művészet – a modern festészeti irányzatokat bemutató kiállítást rendez a Virág Judit vezette galéria, és tudatosan foglalkozik majd kortárs festőkkel. A témához kapcsolódik, hogy a Képcsarnok Vállalat, illetve jogutódja, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány 2006 júniusától elkezdte piacra dobni a szocializmus éveiben felgyűlt több mint 40 ezres raktárkészletét. Évi két-három aukciót terveznek, nagy az izgalom, mi rejtőzhet a raktárak mélyén.)
Galériától galériáig
A Kieselbach Galéria nagyon jó évet zárt, erre tették fel a koronát a rekorder Csontváryval. Ősszel a 41 milliós Moholy-Nagy László-önarckép volt náluk a kuriózum; a magyar piacon ilyen árért nagyméretű olajképeket lehet vásárolni, de ez egy papíralapú akvarell volt, ezért is számít rendkívül magasnak az ára, nemzetközi mércével is. A karácsonyi aukción a második legmagasabb árat Ziffer Sándor A nagybányai Zazar-part a régi híddal című festménye érte el, 38 millió forintos, a művész esetében csúcsnak számító leütéssel. Ebben a Magyar Nemzeti Galéria Magyar Vadak tárlata is közrejátszhatott: az ilyesmi egyrészt elősegíti a hazai aukciókon az adott művészek felértékelését, másrészt generálja, hogy műveik elkezdjenek hazafelé áramolni. A vadakon kívül Batthyány Gyula, az art deco hangulatú festmények, a klasszikus avantgárd és a grafikai műfajok iránt is nőtt az érdeklődés 2006-ban; a Kieselbachnál Batthyány Gyula csúcsokat döntögető képeit árverezték (tavasszal a Lovaspólót, ősszel a Hölgy budapesti látképpelt), de Kolbe Mihály és Vaszkó Ödön art deco képeire is lehetett a Vígszínházban licitálni. A 2007 tavaszára tervezett önálló fotóaukciót készítette elő a ház, amikor decemberben néhány válogatott fénykép is kalapács alá került: Ergy Landau vagy Escher Károly műve bőven millió fölötti áron cserélt gazdát.
A nagy vetélytárs, a Mű-Terem Galéria 2006-os tavaszi szezonja jobban sikerült, mint az őszi-téli. A májusi Csontváry-siker mellett a második legdrágább kép Nemes-Lampérth József Gellérthegyi utcája lett 55 millió forintért, Bortnyik Sándor strandképe pedig 38 millióért talált gazdára. Ősszel 18 millióért Bálint Endre csendélete lett a legdrágább. A számos tízmilliós leütést hozó aranyvasárnapi aukción Vaszary János Kislány színpompás réten című vásznáért 36 millió forintot fizettek, Scheiber Hugó egyik főművéért, a Villamoson című expresszionista nagyvárosi életképért pedig 35 milliót adtak.
A két nagy vetélytárs mellett csak a Nagyházi Galéria tudott beférni az első húszba a tavalyi festményárlistán: Paál László májusban kalapács alá került nyírfaerdőjét 30 millió forinton ütötték le. Ősszel a képeknél kapósabbnak bizonyultak a műtárgyak, különösen a szőnyegek, a téli, négynapos aukción azonban már a festmények taroltak: Szinyei Merse Pál Sárguló lombok című képe 28 milliót is megért valakinek.
A Belvedere Szalonnál az év második felére lecsillapodtak a tavaszi izgalmak (az áprilisi árverés rendőrségi lefoglalással kezdődött azt követően, hogy a Magyar Műtárgy- és Régiségkereskedők Szövetségének az alkalomra időzített közleménye esetleges hamisításokra figyelmeztetett). A ház rekordjai – valószínűleg véletlenül – egy témára fűzhetők fel: tavasszal Farkas István Párizsi nyárestéje kelt el a legdrágábban, 24 milliós leütéssel, a decemberi sztár pedig Rippl Rónai József képe lett, melyet Párizsi konflisok vagy Párizsi tél címmel tartanak számon.
A legnagyobb múltú háznál, a BÁV-nál mostanában leginkább az ékszer-, illetve műtárgykínálat számíthat érdeklődésre, a festmények esetében az alacsonyabb árkategóriákban gondolkodóknak érdemes végigülniük az árveréseket (megjegyzendő, ők is próbálkoznak kortárs anyaggal). Az ékszerek között mindig van egy-két szép, briliánsokkal díszített darab, nyakék vagy szolitergyűrű, milliós árakon. A márciusi ékszeraukciókon 3,2 millióért kelt el egy briliánsgyűrű, decemberben 3,5 millióért egy fülbevalópár, de akadt olyan unikum is, mint egy miniatűr ezüst festőállvány a Fabergé-műhelyből – ennek az árát 120 ezerről 1,6 millióig verték fel. Novemberben Aba-Novák freskóterve ért el 4,2 milliós leütési árat, egy Mack Lajos tervezte Zsolnay-vázáért pedig 3,8 millió forintot fizettek. Karácsony előtt a skandináv és amerikai ötvösöktől származó, így itthon ritkaságszámba menő múlt század eleji használati ezüsttárgyak voltak a különlegességek.
A Polgár Galéria sikerágazata a tematikus árverések rendezése. Mind az év első, mind a második felében megtartották hagyományos Idő Urai óraárverésüket, színvonalas kínálattal, májusban pedig sikeres vadászati és lovászati aukciót tartottak. Karácsony előtt a nagybányai Maticska Jenő Téli táj boglyákkal című 1903-as képét árverezték, amely 2,9 millióért kelt el, a műtárgyak közül a legértékesebb egy német tórakorona volt, 2 millió forintért.
