A papírforma érvényesült december 3-án a Művészetek Palotájában, az Abigail Galéria festményárverésén, amikor 206 tételből csak 49 nem talált gazdára; jelentősebb csalódást legfeljebb Mattis-Teutsch János 1930–1933 közötti, 2,2 millión indított freskótervének visszamaradása okozhatott.
A legmagasabb árat, 3,8 milliót az újra felfedezett A. Tóth Sándor Húshordó hentes című vásznáért kérték, ezt meg is adta valaki, licitlépcső nélkül. Egyenként 3 millión ütötték le Rippl-Rónai József 1889-es pasztell női hátaktját és Gyarmathy Tihamér 1974-es olaj-vászon Igaz történetét; előbbi 2,6 millióról, utóbbi 2,2 millióról indult. Réth Alfréd Kávéházi terasza 2,2 milliós kikiáltási árán kelt el, Csók István 1920 körüli csendélete 1,9 millióról tornázta fel magát idáig. (Gyarmathy és Réth duplázott: előbbinek 1960-as olaj-farost Műtétjét 1,9 millión, utóbbinak 1950-ből való, vegyes technikájú kompozícióját 1,1 millión ütötték le, így mindkettő kezdő árán maradt.) Három mesternek sikerült a milliós sávba feltörnie: Kontuly Béla 1923-as olaj-karton ülő aktja 750 ezres elvárás után hozott 1,3 milliót, Román György 1980-as olaj-farost Idegen városa 950 ezerről ért 1,2 millióig, Schönberger Armand Vörös lány galambbal című temperája viszont 280 ezerről lépdelt egymillióig
A kortársak vásznai közül visszamaradt Birkás Béla 1973-as Belső forradalma, illetve Franyo Aatoth tavaly készült Vénusza, a klasszikussá vált modernek közül pedig Gyarmathy absztraktja, illetve Anna Margit bábusorozatának egy darabja. Ellenpélda is akadt: Gadányi Jenő 1950 tájáról való Kontúros csendélete 480 ezerről 750 ezerig, Deim Pál Kép női hálószobába című vászna akrillal ugyanennyiről 700 ezerig kúszott, az igazán kortárs El Kazovszkij markáns Tojástartó Grálja pedig 550 ezres indítás után 800 ezer forintos leütést hozott.
Wagner István