BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Milliós leütések az Abigail festményaukcióján

2006. szeptember 17. vasárnap, 23:59

Bevált az Abigail Galériának nagy árverései viszonylag új helyszíne, a Művészetek Palotájának Fesztivál Színháza, akárcsak a szokatlan, vasárnap délutáni időpont – mondta lapunknak Vikor György, a galéria társtulajdonosa. A vasárnapi aukció nem esik egybe más házakéval, a helyszínen pedig kiváló a technikai háttér, jók a közlekedési, valamint a parkolási lehetőségek, az épület pedig annyira népszerű, hogy már a jövő évre is megtelt rendezvény-előjegyzési naptára.
Az Abigail nyáron se pihent: augusztus közepéig eladással egybekötött kiállításon várta a látogatókat Millennium centerbeli székhelyén. Az Ők sem próféták saját hazájukban? cím alatt futó tárlat tizenhat, több-kevesebb ideig külföldön élt magyar mester munkáiból kínált válogatást, kedvező fogadtatás mellett. Bizonyos mértékig ezt folytatta a szeptember 10-i festményárverés is – 204 tételéből 133 elkelt és hatot ütöttek le millió felett –, hiszen a lista élére egy olyan sokoldalú alkotó került, aki Párizsban szerzett nevet a két világháború között. A mostanában újra felfedezett A. Tóth Sándor Éjszakai horgászat című, 1970-ben Magyarországon festett olajképe éles kontúrjaival, élénk színfoltjaival keltett érdeklődést, 2,4 milliós kikiáltási árán értékesítették. Az ő képe lett a második helyezett is: a Horgászok nappal című 1961-es kartont 2 milliós indítás után 2,2 millióért adták tovább. A dobogó harmadik fokára a Hollandiában elhunyt Huszár Vilmos Vörös heringek című vászna került, amely 1,9 millióról 2 millióig ért. Perlrott-Csaba Vilmos Óvárosa szerepelt az időközben megszűnt Műgyűjtők Galériájának 1993. májusi licitálásán is, Szűk utca régi emeletes házakkal címen. Akkor 50 ezer forintról jutott 110 ezres leütésig, most 950 ezerről startolt és másfél milliónál landolt. Egyenként 1,3 milliót fizettek a francia fővárosban élt Réth Alfréd ennyiről indított Belle Isle című 1914-es olaj-kollázs vásznáért és szintén vegyes technikájú, de fél évszázaddal későbbi, 1965-ös Piacáért.
Viszonylag magasan végzett még – egyenként 950 ezres eredménnyel – Tóth Menyhért 1958-as Kaszálója (kikiáltási ára 650 ezer forint) és a Párizsban eltemetett Csató György 1972-es Absztrakt kompozíciója, amelyet eredetileg is ennyire taksáltak. Csaknem háromszorosára, 900 ezer forintra verték fel Remsey Jenő Párizsban festett Fekvő akt temperájának 320 ezres kikiáltási árát, lényegesen magasabb, egyenként 850 ezres kezdésről ugyaneddig jutott Beöthy István két szintén odavalósi absztrakt temperája. A magasabb régiókban az árképzés jobbára maximalista volt (feltehetőleg a beadók nyomására), így relatíve értékükön, de látványosabb licitlépcsők nélkül cseréltek gazdát az egyes tételek. A tehetősebbek mellett a szerény pénztárcájúak is lehetőséghez jutottak: egyaránt 50 ezres indítás után 55 ezerért elvihető volt Gertler Tibor tusrajza David Ojsztrah hegedűművészről, 60 ezerért pedig a híres férje, Czóbel Béla árnyékában kissé méltatlanul háttérbe szorult Modok Mária árvácskás olajképe.

Wagner István
Wagner István

Ez is érdekelhet