BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kiegyensúlyozott kínálat az Abigail festményárverésén

2006. május 7. vasárnap, 23:59

Az ötödik születésnapját szélsőséges rekordok, botrányok és szenzációk nélkül megérő Abigail Galéria a rá jellemző árképzés jegyében tartja 15. festményárverését is: a 215 tétel elérhető összegeken indítva kerül kalapács alá május 14-én a Művészetek Palotájában.
A legmagasabbról Rippl-Rónai József Hölgy kék kalapban című, az 1920-as évekből való pasztellje indul, amelyet kereken hatmillióért kiáltanak ki. Messze mögötte következik Gyarmathy Tihamér 1978-as, Tükröződés elnevezésű vászna (1,9 millió forint), aztán jön ugyancsak tőle a Testek a térben olajjal horganylemezre festett, 1949-es, korai absztrakt kompozíciója 1,6 millióért. Legalább ugyanennyit kérnek a bábtervezőként is nemzetközi hírű A. Tóth Sándor Lotte című 1931-es, karakteres olajportréjáért, míg egyenként minimum 1,2 milliót várnak Scheiber Hugó 1926 körüli tempera Lulujáért, valamint Tagyosi Rátz Péter IX. Pius pápa villája Anzióban című 1907-es vásznáért. (A kevésbé ismert Tagyosi Rátz a nagybányai művészkolónia második nemzedékéhez tartozik, szereplése beleillik az Abigail stratégiájába, miszerint felvállalja a háttérbe szorult vagy elfeledett művészek népszerűsítését.) A milliós sáv sereghajtója ismét A. Tóth Sándor Ili fát visz című, már-már karikatúraszerű kompozíciójával (1,1 millió).
A kortársak sorából a legmagasabbról Fehér László startol 2002-es pasztell Szentendrei emlékével (850 ezer forint), aztán a rangidős Pleidell János Itáliai városa említhető 1940-ből (550 ezer), Hencze Tamás elegánsan elvont, akrillal vászonra felvitt Véges terét pedig 480 ezerről indítják. A közelmúltban elhunyt mesterek közül ugyanennyit ér a ház becsüsei szerint Bér Rudolf gyümölcscsendélete szoborfejjel, Szász Endre öreg királya dekorlemezen, illetve Marosán Gyula stilizált virágcsokor-kompozíciója. Jóval olcsóbb, egyenként 280 ezer forint a ma is alkotók táborából Schéner Mihály olaj-farost figurális csoportja (Pásztorvilágra emlékezve), a külföldről hazatelepült Szilárd Klára Szentendrei álmokja, illetve Deim Pál Kék térben című absztrakt akrilvászna.
Az Abigail licitálásainak megszokott elemei a Munkácsy Mihály sokalakos bibliai festményeihez készült ceruzavázlatok; most a Krisztus Pilátus előtt főpapjainak egy csoportja és egy gyerekfigura vehető meg, 440 ezer, illetve 320 ezer forintért. A kisplasztikák között van Lányi Dezső-bronzszobor (Léda hattyúval, 220 ezer), Kisfaludi Strobl Zsigmond terrakottája (Anya gyermekével, 130 ezer) és Borsos Miklós stilizált fémgalambja alig 30 ezer forintért. A Zsolnay-fajanszok közül a legdrágább egy korai, 1896-os, keleties füleskancsó 95 ezerért, egy még régebbi gyümölcsöstál bronztartóban 70 ezerért, egy 1910 körüli csorgatott vörös mázú váza pedig már 60 ezerért is elérhető.

Wagner István
Wagner István

Ez is érdekelhet