Kerek évfordulót ünnepel a világ, de különösen Wolfgang Amadeus Mozart szülővárosa, a 250 éve született zeneszerzőre egész iparágat építő Salzburg. A január 27-i születésnappal beinduló Mozart-évből a bécsi Dorotheum filiáléja is kiveszi részét: az eredetileg a hercegérsek által 1747-ben építtetett helyi palotájában január 28-án Art Mozart elnevezéssel rendez árverést, amelynek 222 tétele mind a művészhez kapcsolódik valamilyen módon.
A kínálat sztárja egy 1780-ból való angol gyártmányú hordozható úti zongora, amely feltehetőleg Mozart tulajdonában volt. Dániai beadója korabeli feljegyzésekkel és rokonai visszaemlékezéseivel tudja igazolni a hangszer származását, amelynek hírnevét tovább öregbítette 1962-ben, hogy Herbert von Karajan is kipróbálta, amikor a Bécsi Filharmonikusok élén ott dirigált. A hangszer becsértéke 60–80 ezer euró, de a ház szakértőinek reményei szerint magasra felverik az árát. Mozart 1787 és 1791 között, prágai tartózkodásai idején gyakran vendégeskedett Pachta grófék palotájában, akiknek saját zenekaruk is volt. Nekik komponálta Hat német tánc című darabját és ezt a házaspárt örökítette meg Franz Fahrenschon csehországi festőművész, a nőt a nyár, a férfit az ősz allegóriájaként. A nagyméretű, egész alakos vásznakat együtt 40–45 ezer euróra taksálták. Azon mindmáig vitatkoznak a szakértők, hogy az ifjú Mozartot ábrázolja-e a B. Delahaye 1772 szignójú festmény, de a Dorotheum becsüsei szerint az biztos, hogy korabeli alkotás és egy arisztokrata tulajdonából került később Salzburgba (5200–7000 euró). Ismeretlen osztrák mestertől származik egy fiatal lány mellképe 1770–1780 tájáról, amely feltehetőleg Mozart Nannerl becenevű nővérét ábrázolja és a zeneszerző máig létező törzsvendéglőjéből került a múlt század húszas éveiben a jelenlegi beadó családjához (3000–4000 euró). A képek mellett kisebb-nagyobb plasztikák is tükrözik a Mozart-kultuszt, de a fő vonulat a korabeli kottáké, Mozarttól és kortársaitól az őt tisztelő késői utódokig. Magyar vonatkozású a budapesti születésű és Bécsben elhunyt festőnő, Weber-Fülöp Erzsébet egész alakos portréja 1914-ből Eleonore Schickanederről, aki az egyebek közt a Varázsfuvola szövegíróját is adó híres osztrák művészdinasztia sarja (1400–2000 euró). Kalapács alá kerül (1200–2000 eurós becsértékkel) egy egészen friss, tavaly született kotta is: a Viva! Mozart szvit teljes partitúrája ütősökre, fúvósokra és zenekarra, amelyet Salzburghoz kötődő mai komponisták szereztek a város megrendelésére és mind a nyolcan ellátták aláírásukkal.
