Az évad végén sorra előjönnek a nagyágyúkkal az egymással versengő élvonalbeli aukciós házak: Nagyháziéknál például a december 6–7-én kalapács alá kerülő 548 festmény és grafika közül mintegy hatvan tétel indul millió fölött. A meglepetést azonban nem ez a képözön jelenti, hanem a szezon csúcsának is beillő felfedezés: egy szignálatlan, de valódi Csontváry-kép.
A Teniszező társaság méltán került a katalógus borítójára, az olajkép kis mérete (42x40 centi) ellenére is magán viseli a mester keze nyomát. Lehel Ferenc, a festő első monográfusa még látta e művet Budapesten az Ernst Múzeum 1930-as Csontváry-tárlatán, de aztán valószínűleg visszakerült Szlovákiába. 1999 őszén beadták a jelzetlen képet a Magyar Nemzeti Galéria adatszolgáltatási részlegére, majd még a szakvéleményezés előtt visszavonták és – feltételezhetően többszörös tulajdonosváltás után – hamisított Gulácsy-szignóval vásárolta meg három évvel ezelőtt mostani beadója. Az aláírás a kép tisztításakor eltűnt, majd a Nemzeti Galéria munkatársa, Bellák Gábor szakértői véleménye alapján kétséget kizáróan Csontváry alkotásaként azonosították. Ennek megfelelő kikiáltási ára is: 24 millió forint.
És még csak nem is a Csontváry-mű indul a legmagasabbról: Jan van Kessel XVII. századi holland állatfestő vászna az erdő lakóinak muzsikáló Orfeusszal 26 millión kezd. A kép egy francia arisztokratától került egy belga nemeshez, aztán Zelnik István magyar diplomatához, majd a Christie’s New York-i árverésére, onnan a párizsi biennáléra és most a budapesti aukcióra. Harmadik az árlistán – 16 milliós kikiáltással – XIX. századi nemzeti piktúránk korai művészének, Kiss Bálintnak egy történeti festménye, az Izabella királyné anyai áldozata. Tizenegymillióról indítanak egy védett, a genovai Valerio Castellónak tulajdonított, 1650 körüli olajképet, Ferenczy Károly 1909–1910-es Domboldalonja 9,5 milliót kóstál, Aba-Novák Vilmos 1927 körüli Vihar utánja 8,5 millió, akárcsak Vaszary János női aktja. Ezúttal szinte csak sereghajtó Szinyei Merse Pál Az öngyilkos Faust a tengerparton című kompozíciójával (7,5 millió), akárcsak Munkácsy Mihály Az elítélt fejtanulmányával (6,5 millió).
A vegyes műtárgyak és a népművészet 349 tételéből is tucatnyi indul millió felett december 8-án. Különleges példány egy németalföldi kabinetszekrény 1870 tájáról, mahagóni alapon elefántcsont intarziával, amely éppúgy 2,4 millióról startol, mint egy 1800 körüli osztrák állóóra, számlapján festett zsánerjelenettel. Egy 1700 körüli flamand falikárpitot sérült volta ellenére is 1,8 millióra taksáltak, akárcsak egy ókori ritkaságot, egy gyermekbüsztöt mintázó római balzsamtartó bronzedényt.
A záróakkord hagyományosan az ezüstárverés: december 10-én 559 tétel kerül kalapács alá. A legdrágább – egyenként 2,2 milliós kikiáltással – a híres osztrák ötvös, J. C. Klinkosch 1855-ös kis szobra egy dragonyos és egy csikós találkozásáról, illetve egy eklektikus díszóra Szent György figurájával, tűzzománccal és kőberakással. Kerek kétmillión kezd egy elefántcsontból faragott augsburgi fedeles serleg a XVII. század derekáról (tűzaranyozott ezüst montírozással), míg egy Cartier Paris márkájú 1911-es platina nyakláncóra (330 apró gyémánttal) 1,7 milliót ér. Ezekhez képest szinte alkalmi ajándék lehet a XIX. század végi teljes tizenkét személyes pesti evőeszközkészlet, 1,2 millió forintért.
