BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Magyar mesterek a Ketterer árverésén

2005. november 13. vasárnap, 23:59

Kellemes és kellemetlen meglepetések egyaránt akadtak – már ami a „magyar” tételeket illeti – a müncheni Ketterer Kunst hamburgi filiáléjának modern piktúrákat kínáló október végi aukcióján. A magyar alkotók 14 tételének pontosan fele kelt el, olykor jelentős licitemelkedéssel. A ház szokása szerint az egyes tételeket a becsérték alsó határának feléről indították, az el nem kelt darabokat egy hónapon át még meg lehet vásárolni ezen a limitáron (19 százalékos jutalék mellett).
Az árverés sorrendjében haladva az első magyar tételért fizettek a legtöbbet. Az 1961-ben Párizsban elhunyt Etienne Beothy ülő nőalakja sötétre patinázott bronzból – Werner Kunze híres berlini galériájából került Hamburgba – 3–4 ezer eurós sávból indítva 5031 euróért kelt el. Szintén tőle egy absztrakt szoborterv szignált tollrajza 600 eurós becsérték után 526 eurót hozott. Czóbel Bélától két szignált metszet maradt egyelőre gazdátlanul a Die Schaffenden (Az alkotók) 3. portfóliójából, Paul Wertheim 1922-es kiadásában: a Kislány babával 500 helyett 250, míg a Fésülködő nő 400 helyett 200 eurós limitáron érhető el. Négyszeresére verték fel az árát Esteban Fekete A tükör című 1960-as, színes fametszetének: a frankfurti Kunstkabinett tárlatának plakátjául szolgáló félakt ára 400-ról 1579 euróig szökött fel. Lakner Lászlótól a Renoir/1. szignált, datált és címezett próbanyomata 1975-ből még megvásárolható 800 helyett 400 eurós limitáron. A csoportos grafikai mappák sorából a Kunstmarkt Köln húsz lapja között Vasarelytől is volt egy, ezt 1200–1400 eurós becsérték után 1170 eurón ütötték le. Moholy-Nagy László két zselatinezüst levonata szerepelt egy tételben a húszas-harmincas évekből; a hagyatéki pecséttel ellátott művek visszamaradtak, így 250 helyett 130 eurós limitáron elérhetők. Munkácsy Mihálytól szintén megmaradt a Krisztus Pilátus előtt egyik ceruzavázlata öt főpapi fejről, ennek limitárát az 1000 eurós elvárásról csak 900 euróig vitték le. Az elmaradhatatlan Victor Vasarely három tételéből kettő elkelt, több mint ezereurós árkülönbséggel (a drágább 1696, az olcsóbbik 468 eurón landolt), a megmaradt színes szitanyomatot az eredeti 600 eurós érték feléért lehet még megszerezni november 25-ig.

Wagner István
Wagner István

Ez is érdekelhet