Az olajár továbbra is a hordónkénti 60 dollár fölött maradt kedden az USA-ban, mivel a spekulánsok továbbra is számolnak az erős amerikai kereslettel. Szintén hozzájárul a magas árhoz, hogy az iráni elnökválasztás eredménye felerősítette a térséggel kapcsolatos aggodalmakat. Kedden 19 centes mérséklődéssel 60,35 dolláron fejezte be a napot a hordónkénti jegyzés, szemben a hétfői 70 centes erősödéssel, amikor először zárt 60 dollár fölött az 1983-ban megkezdett kereskedés óta. Idén május 20. óta összesen 29 százalékkal erősödött az energiahordozó ára, mivel a befektetők attól tartanak, hogy 2005 utolsó negyedévében mind a kitermeléssel, mind a finomítókapacitással problémák lehetnek. Az OPEC várhatóan a héten dönt arról, hogy hozzájárul-e a napi kitermelés 500 ezer hordóval tartó emeléséhez. A szervezet egyes tagjai ugyanakkor már korábban rámutattak, hogy a finomítókapacitások hiánya miatt ez a lépés nem valószínű, hogy mérsékelni az energiahordozó árát.
