Több felmérés is megjelent arról, hogy a munkáltatók miként reagálnak a cafeteria következő évi megadóztatására (Napi, 2009. november 2., 11.). Az úgynevezett kedvezményes kulcs alá eső megoldásokat (melegutalvány, üdülési csekk, önkéntes pénztárak) kínálók számára azonban az igazság pillanata az év vége felé, az esetek többségében csak 2010 elején érkezik el. Ekkor derül ugyanis ki, hogy a munkavállalók mely elemeket részesítik majd előnyben (a felajánlott kereten belül mindig a dolgozók dönthetnek). A különböző elemek között már érzékelhetően megindult a harc. Az úgynevezett melegétel-, Ebédcsekk utalványokból azonos összegű ráfordítás mellett mégis többet adhat a munkáltató. Mivel ugyanis csökkenek a munkáltatói terhek, ésszerű átcsoportosítással számolhat a munkavállaló magasabb nettó összegű juttatással. A melegutalványok helyzetét javítja, hogy az idei, 12 ezer forintos értékhatár jövőre 18 ezerre nő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy automatikusan ebbe az irányba terelődnének a cafeteriás forintok.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány hangsúlyozta: a jövő évtől hatályos adó- és járulékfizetésre vonatkozó jogszabályok alapján az üdülési csekk az egyetlen olyan munkáltató által biztosítható természetbeni jutatás, amely kedvezményesen adható a munkavállalón túl azok közeli hozzátartozóinak is. Ez azonban nem így van: az egész család használhatja a melegutalványokat és az egészségpénztári számlákról is költhetnek a hozzátartozók. A verseny nem csak e terepen folyhat. Szakértők szerint a választást minden bizonnyal a lehető leggyorsabb költési lehetőség is motiválja majd. Itt nyilvánvalón a melegutalvány állhat az első helyen, de nem hagyják magukat az egészségpénztárak sem. Ezeknél a kasszáknál nincs előírt várakozási idő, az egyéni számlákra érkező pénz tehát azonnal felhasználható, bár - az üdülési csekkhez hasonlóan - a költési lehetőségek köre behatárolt. Hiába ad viszont szinte minden egészségkassza kártyát tagjainak, az még ma is viszonylag kevés szolgáltatónál használható. Sokszor tehát a tag maga fizet, számlát kér, azt beküldi a pénztárhoz, majd vár a rendezésre.
A Dimenzió Egészségpénztár (Ep.) most erre is kidolgozott egy megoldást. A kassza tagjai a következő évtől mobiltelefonnal is fizethetnek egészségpénztári vásárlásaiknál. A mobiltelefonnal az egészségpénztári egyenleg terhére történő "fizetés" (tulajdonképpen fedezetzárolás) sms-küldés útján történik. A zárolást a szolgáltató indítja. A pénztártag ezután kap egy jóváhagyást kérő sms-t a zárolás pontos adataival és a zárolás után megmaradó egyenlegével. A jóváhagyás után történik a zárolás, a szolgáltatás pedig igénybe vehető, illetve a termék elhozható. Zólomy Orsolya, a pénztár helyettes vezetője elmondta a Napinak: ez a technológia forradalmasítja a pénztári költéseket, hiszen sokkal több tagnak és szolgáltatónak van mobiltelefonja, mint kártyája vagy kártyaolvasója. A szolgáltatók számára ez ráadásul a kártyánál olcsóbb, miközben a tagnak továbbra sincs többletköltsége a vásárlásnál, a zárolást jóváhagyó sms ugyanis térítésmentes lesz. A Patika Ep. már korábban úgynevezett virtuális kártyaleolvasókat vetett be, hogy tagjait megkímélje az előbb említett procedúrától, szolgáltatóit pedig a pluszköltségektől. Persze itt is csak zárolásról van szó. A jóváhagyás viszont a telefon mellett a neten is érkezhet.
