BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Már beárazták a jó híreket

Hiába jelentek meg a múlt hét folyamán remek makroadatok az Egyesült Államokban, a befektetők figyelmét nem lehetett a valódi problémákról elterelni, így 1999-es bevezetése óta először emelkedett 1,20 dollár fölé az euró.

2003. november 30. vasárnap, 23:59

Az euró árfolyama pénteken átlépte az 1,20 dolláros határt, de nem ez volt az egyetlen valuta, mellyel szemben mélypontra zuhant a zöldhasú. Az angol font öt-, a kanadai dollár tízéves csúcsra jutott az amerikai fizetőeszközzel szemben. A piaci szereplők ráadásul további gyengülésre számítanak, legalábbis erre utalnak a felvett short dollár pozíciók. A jent csak az intervenció és az attól való félelmek tartották a 109-110-es sávban, a Bank of Japan ugyanis mindent megtesz annak érdekében, hogy megkímélje a valutát a túlzott erősödéstől: saját bevallása szerint novemberben 1600 milliárd jent borított a piacra.
A múlt héten pedig minden létező fronton javított az Egyesült Államok gazdasága, épp csak a legfontosabb pontokon nem történt változás. A harmadik negyedéves GDP második becslése immár 8,2 százalékos éves bővülést mutat, a fogyasztói bizalom egy hónap alatt 10 ponttal ugrott meg, a friss munkanélküliek száma csökkent, a tartós javak megrendelési szintje pedig jócskán felülmúlta az elemzők által várt szintet. Csakhogy a Bush-adminisztrációnak épp azokra a problémákra nem sikerült megoldást találnia, amelyek leginkább a figyelem központjában állnak: a folyó fizetési mérleg hiányára és az azzal kapcsolatban bevezetett importkvótákra.
A fizetési mérleg GDP-arányos hiánya hat százalékra rúg, amit a tőkepiac már képtelen finanszírozni. Szeptemberben az USA értékpapírpiacain keresztül 4,2 milliárd dollár csorgott be külföldiektől, ami - összehasonlítva a deficit kezelésének másfél milliárd dolláros napi igényével - meglehetősen abszurdnak tűnik. Az acélimportkvóták problémakörében biztató, hogy az Európai Unió az „ellenvámok” bevezethetőségének eredeti, december 6-i határideje ellenére a hónap 15-éig nem lép, és a megállapodáshoz csatlakozott Norvégia és Japán is; ám az továbbra sem világos, vajon az USA kormányzata miképp próbálja kezelni a kialakult feszültségeket. Kína azonban nem hátrált meg a világ legnagyobb gazdasága elől, ugyanis bejelentette, hogy megszakítja a kereskedelmi tárgyalásait az Egyesült Államokkal, amennyiben az nem vonja vissza a kínai textilárukra kivetett védővámot, amely egyébként mindössze a teljes importált mennyiség öt százalékára vonatkozik.
Bush elnök úgy tűnik egyelőre nem kül-, hanem belföldön szeretné megnyerni a dollárcsatát, ezért az ország harcosai előtti tisztelgésképp hálaadás napjára Irakba utazott. A geopolitikai feszültségek miatti aggodalmakat azonban ezzel nem igazán lehetett eloszlatni, az egy héttel korábbi, isztambuli robbantások és az iraki harcok fényében nem túl hihető, hogy a terrorizmus elleni háborúnak vége és a katonák nemsokára hazatérnek Irakból. Ennek köszönhetően az elszabadult katonai kiadásokat sem lehet majd a közeljövőben megfékezni.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet