A Mávinform közlése szerint május 1-jétől módosul a menetrend a Székesfehérvár–Szombathely vonalon, részben pedig a pótlóbuszok közlekedése is. A változások oka, hogy Szentgál és Városlőd-Kislőd között a pálya romlása miatt tavaly le kellett állítani a személyforgalmat, és azóta Veszprém és Ajka között pótlóbuszok járnak – foglalta össze az MTI.
A felújítás év végéig tart, a munkálatok megkezdődtek.
Kapcsolódó
A változások érintik az InterCityk közlekedését:
- május 1-jétől 5 és 21 óra között a Déli pályaudvarról minden egész órakor indulnak Veszprém irányába;
- Veszprémből pedig 6 és 21 óra között minden óra 32 perckor indulnak Budapest-Déli pályaudvarra.
Veszprém és Ajka között valamennyi Bakony, Göcsej, Citadella InterCity esetében pótlóbusz közlekedik, de ezekről a járatokról a további eljutás nem biztosított Szombathely és Zalaegerszeg irányába, illetve irányából. A kényelmesebb átszállás érdekében Veszprém állomáson vonatról buszra 7 percet, míg buszról vonatra 12 percet biztosítanak.
A Keszthelyre induló Balaton InterCity vonatok:
- a Déli pályaudvar és Székesfehérvár között Székesfehérvár irányába 5 perccel korábban;
- Budapest irányába 5 perccel később közlekednek a székesfehérvári átszállások biztosítása érdekében.
Ezekről a járatokról a továbbutazási lehetőség Zalaegerszeg felé, illetve felől biztosított a gyorsjáratú pótlóbuszokkal, amelyek Devecser állomáson a Göcsej/Citadella sebes- vagy InterCity vonatokhoz csatlakoznak.
A nemzetközi Citadella IC csak Ajka és Ljubljana között jár. A MÁV kéri az utasokat, hogy ne megszokásból, hanem előzetes tájékozódás alapján induljanak útnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Bukott az érinthetetlen ingatlankirály, 60 milliárd forintot vasalna be rajta az adóhatóság

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

Megrohamozták a kereskedőket: mindenki ebbe akarja fektetni a vagyonát

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Óriási fordulat, de ennek most negatív következményei lettek

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege

Bevetésre készen állnak Orbán Viktor digitális harcosai, itt a titkos fegyver a fiatalok meggyőzésére?

Megállapodtak a britek az EU-val, ezzel a magyarok is jól járhatnak
