Az Alapjogokért Központ által létrehozott Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője lett a hazájában korrupcióval vádolt  Marcin Romanowski. Az új intézetet azért hozták létre, hogy  „a jog- és politikai rendszer alapját képező állandó értékeket” kutassa, amelyek korokon és politikai rendszereken átívelően összekötik a két országot.

Lengyelország jelenleg egy olyan kísérleti terep, ahol a nyugati civilizáció alapjait képező értékeket kétségbe vonják és folyamatosan támadják. A Magyar–Lengyel Szabadság Intézet célja, hogy ezen tendenciákat kutassa és feltérképezze, valamint előrejelző mechanizmusokat dolgozzon ki e fenyegetettségekkel szemben

érvel az új intézet szükségessége mellett az Alapjogokért Központ.  Hozzátették, hogy Romanowski foglalkoztatása sem véletlen, mivel ahogy „86 évvel ezelőtt hazánk befogadta és segítette a lengyel menekülteket, úgy tesz most is: intézetünket a Magyarországon menedéket lelő Marcin Romanowski jogász, volt igazságügyminiszter-helyettes vezeti”.

Az intézet már publikálta is az első kutatását, amiben a magyarországi helyzet is szóba került, pontosabban az a szcenárió, hogy 

milyen módszerekkel élne a magyarországi globalista oldal – Magyar Péter vezetésével –, ha a 2026-os országgyűlési választáson többséget szereznének.

Romanowskit Lengyelországban tizennyolc rendbeli bűncselekmény elkövetésével, ezen belül az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsították meg az Igazságosság Alap által az előző lengyel kormány idején kiírt pályázatok miatt. A PiS politikusai és maga Romanowski jogtalannak tartják az ellene folytatott hatósági eljárást.

A volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes  tavaly decemberben menekült Magyarországra, ahol politikai menedékjogot kapott. A rendőrség az ellene kiadott európai elfogatóparancs ellenére sem tartóztatta le a korrupcióval vádolt politikust, és annak ellenére sem állították bíró elé, hogy ez uniós jogszabályokba ütközik. A lengyel ügyészség április elején európai nyomozási határozatot adott ki Romanowski ellen, de az Interpol elutasította a körözését. 

Fontos döntést hozott az Országgyűlés: fellélegezhet a Magyarországra menekült politikus

A lengyel lapok arról írnak a törvénymódosítás kapcsán, hogy egy lengyel politikust letartóztatni Magyarországon gyakorlatilag lehetetlen lesz. Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes még tavaly decemberben kapott menekültstátuszt hazánkban. Bővebben >>>