A kínai állami média szerint a világ legmagasabb üres felhőkarcolójának építése már a jövő héten folytatódhat, majdnem 10 évvel azután, hogy a munka leállt. Az 597 méter magas Goldin Finance 117, amely az észak-kínai Tiencsin kikötővárosban emelkedik a magasba 2015 óta befejezetlenül áll. A 117 emelet magas tornyot Kína legmagasabb felhőkarcolójának szánták 2008-ban, és földrengésbiztos „mega oszlopok” segítségével építették fel, a felső emeleteken irodákat és egy ötcsillagos szállodát helyeztek el – írta a CNN.
A projekt azonban megtorpant a 2015-ös kínai tőzsdekrach után, a Goldin Properties Holdings felszámolás alá került.
Az állami média szerint az új építési engedély – amely állítólag csaknem 569 millió jüan (78 millió dollár) szerződésértéket tartalmaz – azt mutatja, hogy a megszűnt fejlesztő kikerülhetett az épület nevéből. Azt viszont nem tudni, hogy a „szupermagas” felhőkarcoló használatára vonatkozó tervek változatlanok maradnak-e.
Bejelentették azt is, hogy a délnyugati Csengtu városában lévő, korábban leállt Chengdu Greenland Tower munkálatai is folytatódnak.
A 468 méter magas felhőkarcoló építése 2023 óta szünetel, miután az állami tulajdonú fejlesztő pénzügyi nehézségekbe ütközött.
Az a tény, hogy két nagy horderejű projekt egyszerre indul újra, valószínűleg nem véletlen egybeesés – mondta Qiao Shitong, a Duke Egyetem Jogi Karának jogászprofesszora, aki rámutatott, „a kormány világossá tette, hogy stabilizálni akarja az ingatlanpiacot" és arra ösztönözni a helyi önkormányzatokat, hogy segítsenek „újraéleszteni" a nehézségekkel küzdő szektort. „Ez jelzés nem csak magukról a felhőkarcolókról szól” – tette hozzá.
Bár a Tiencsin torony új finanszírozásáról még nem nyilatkoztak, Qiao úgy véli, hogy az állam befektetést és adósság-átstrukturálást ajánlott fel a projekt beindítása érdekében.
A gazdasági aggodalmak és a szigorodó szabályozás ellenére Kína továbbra is uralja a globális felhőkarcoló-építést. A Magasépületek és Városi Élőhelyek Tanácsának adatai szerint a tavaly világszerte elkészült 133 darab, 200 méteres vagy annál nagyobb felhőkarcoló közül 91 Kínában volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Mi folyik a kutakon? Ilyen már nagyon régen történt

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst

Változás a One-nál, egy kézbe kerül a tulajdonosi kontroll

Hatalmas magyar felfedezés: képesek megszökni a rákos sejtek a kemoterápia alól

Elfogták zalai Szörnyella de Frászt, agyonkínozta a kutyáit

Nagyon durván benéztük ezt a repülőrajtot
