A kisalföldi településen már két körben földeltek el a ragadós száj- és körömfájásban elhullott, leölt szarvasmarhákat: Kisbajcsról, Darnózseliről és Dunakilitiről összesen 5200 tetemet hoztak a település mellett kialakított dögkútba a hatóságok.
Nagy István agrárminiszter szerdán reggel érkezett a bábolnai polgármesteri hivatalba, hogy ott tájékoztatást adjon a kormányzati járványkezelésről.
Kapcsolódó
A tárcavezetőt váró 100- 150 csendes tiltakozó kifogásolta, hogy bár jelezték, az első adag után már megtelt a település melletti dögtemető, a következő adag állati tetem elföldeléséhez a hatóságok egy éjszaka alatt letaroltak 2 hektárnyi erdőt, és ástak új gödröt, majd temettek el újabb állatokat.
A helyiek szerint már folyik a harmadik gödör előkészítése.
A bábolnaiak kifogásolták, hogy
- minden előzetes tájékoztatás nélkül érkeztek a kamionok,
- nem értik, miért utaztatták járvány kitörés helyszínétől 80 kilométerre a tetemeket,
- nem elégedettek a miniszter kijelentésével, miszerint valahol el kell földelni a tetemeket, Bábolnán pedig már volt dögtemető.
Az egyeztetésre érkező tárcavezető a helyiek megértését kérte, és közölte: utólag majd gondozzák a dögkutakat, az ivóvíz nincs veszélyben.
Az egyeztetés után a helyiek sorfala között kellett a szolgálati autójáig haladni Nagy Istvánnak, aki nem kívánt nyilatkozni. A Partizán jelen lévő tudósítójának annyit mondott:
teljes biztonsággal kijelenthető, hogy a dögtemető semmilyen veszélyt nem jelent.
Horváth Klára, Bábolna polgármestere jelezte, később részletes tájékoztatást ad a zárt ülésen elhangzottakról.
A második adag szállítmány azt követően került Bábolnára, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján április elején tüntetéssel tiltakoztak 3500, tőlük közel 30 kilométerre leölt fertőzött szarvasmarhát város határában levő szeméttelepre elhelyezése ellen. A térség országgyűlési képviselője, Nagy István agrárminiszter végül úgy döntött, Bábolnán temetik majd el az állatokat Jánossomorja helyett.
Arról már korábban beszámoltunk: erről, a második menetről a bábolnaiak nem kaptak előzetes tájékoztatást, aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy még egyszer, immár harmadszor ne hozzájuk kerüljenek a szarvasmarhák, ha újabb kitörés történik a ragadós száj- és körömfájás járvány során.
Egy másik településen, Peresztegen is felháborodást okozott az állattetem-lerakóhely, a település képviselő-testülete itt is aláírásgyűjtést kezdeményezett, és az eljárások átláthatósága mellett anyagi kártérítést és a terület teljes helyreállítását is követelik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Bukott az érinthetetlen ingatlankirály, 60 milliárd forintot vasalna be rajta az adóhatóság

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

Megrohamozták a kereskedőket: mindenki ebbe akarja fektetni a vagyonát

Viszlát tb-kiskönyv, döntött az országgyűlés

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Óriási fordulat, de ennek most negatív következményei lettek

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege

Bevetésre készen állnak Orbán Viktor digitális harcosai, itt a titkos fegyver a fiatalok meggyőzésére?
