A támogatási szerződés megkötéséig a BKK folytatta az elmúlt években elindult előkészítési munkálatokat, a Fővárosi Közgyűlés pedig március 26-i, szerdai ülésén jóváhagyta a BKK nagykörúti fejlesztésének tervezésére vonatkozó feltételes közbeszerzés elindítását
Vagyis nekivágnak a Nagykörút rehabilitációjának.
A BKK közölte, hogy Budapest „főutcájának” megújítása a Fővárosi Önkormányzat és a BKK kiemelt, stratégiai célja a 2029-ig tartó uniós pénzügyi ciklusban. A komplex program vezetője Balogh Samu várostervező szakember, aki a Nagykörút megújításának eddigi előkészületeiben is részt vett.
A közlekedési társaság azt írta, hogy a megújításra vonatkozóan 10 ezer budapestivel folytattak le társadalmi egyeztetést, a program következő lépéseként pedig májustól kérdezőbiztosok keresnek fel körúti vállalkozásokat, hogy közvetlenül felmérjék a rakodási igényeket.
Emellett az előzetes igényfelmérő egyeztetések, a nagykörúti fasorok állapotának felmérése is zajlik, továbbá egy arculati pályázat kiírásán is dolgozik a BKK annak érdekében, hogy egységek keretek között újulhasson meg a Nagykörút.
Rábólintottak az emberek a Nagykörút csodájára
A projekt legfőbb célja, hogy a Nyugati pályaudvar és a Boráros tér között élvezhetőbb, zöldebb és biztonságosabb útvonal jöjjön létre.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Titkos műveletre figyelmeztet az OTP, veszélyben az ügyfelek pénze

Üzent az MVM azoknak, akik kiakadtak a rezsiszámlán

Előkerült Varga Judit, nagy megpróbáltatás előtt áll

Berobbant egy új pénzes megoldás, tízből öten így csinálják

Az igen! Kétmilliárd forintos nyerővel szállt ki valaki a Magyar Telekomból

Ha ez bejön, nyáron örömtáncot járhatnak az autósok

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Horrorisztikus állapotok várhatók az M1-esen, mentik, ami menthető

Jönnek az oktatással meg az egészségüggyel, pedig a lakhatás fogja felrobbantani a magyar társadalmat
