A többé-kevésbé kötelező „irodába való visszatérés” korszakában a Revolut továbbra is a rugalmasság és a hibrid munkavégzés mellett áll ki: a munkatársak teljesen otthonról, teljesen az irodából vagy hibrid módon is dolgozhatnak – áll a neobank és fintech vállalat csütörtöki közleményében.
A Revolut vezérigazgatója, Nik Storonsky belső csatornákon keresztül erősítette meg ezt az érintett munkavállalók számára.
„A Revolutnál az a célunk, hogy a legjobbak legyünk. Feltételezem, hogy a csapat minden tagja osztozik ebben az ambícióban, és 100 százalékos teljesítménnyel dolgozik” – fogalmazott a cég vezetője.
Nik Storonsky hangsúlyozta:
Eltérünk más vállalatoktól. A Revolutnál az számít, amit elérsz, nem pedig az, hogy honnan dolgozol. A Ti munkátok az, ami sikeressé tesz minket.
Elmondása szerint éppen ezért folytatják a hibrid munkavégzés politikáját a Revolut összes fő piacán.
„Egyesek otthonról, távolról dolgozva teljesítenek jobban, míg mások akkor hatékonyabbak, ha a csapatukkal közös térben dolgoznak – az irodában. Például az új londoni központunk azok igényeire lett szabva, akik modern irodai környezetben szeretnének dolgozni.
Azokon az új piacokon, ahol a csapatok még kicsik és fejlődésben vannak, ösztönözni fogjuk a gyakoribb irodai jelenlétet, hogy támogassuk növekedésüket” – fogalmazott Storonsky.
A cégvezér úgy gondolja, amíg a hibrid munkavégzés biztosítja a magas produktivitást, nem terveznek változtatást. „Az új globális londoni központunk, valamint számos más irodánk világszerte rendelkezésetekre áll – azok számára, akiknek szükségük van rá. A költözés az új központba hamarosan megtörténik, de a látványterveken már most is megcsodálhatjuk, milyen lesz” – ígérte a Revolut vezetője.
Az MBH-hoz igazol a Revolut leköszönő magyar fejese
A Revolut hazai vezetőjét igazolta le az MBH Bank, hogy új digitális üzleti területének élére álljon. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Hatalmas magyar felfedezés: képesek megszökni a rákos sejtek a kemoterápia alól

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst

Fillérekért szórják ki a budavári bérlakásokat

Frappáns válasz a lakosságtól: így kell befektetni, ha föl-le rángatóznak a piacok

Nagyon durván benéztük ezt a repülőrajtot

Bővítették a rendőrségi arcfelismerő jogköreit – akár egy apró kihágás is elég
