A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
Tanosz Arvanitisz, de talán még Christine Lagarde is belátja, hogy jobb engedni a kamatelvárásokból és enyhíteni a tárgyalás alatt álló hitel egyéb feltételein is, különben ugrik a számukra is életbevágóan fontos megállapodás − a hatalmas azeri és török pénzvilággal nyilván még a Valutaalapnak sem könnyű versenybe szállni. Bár az alapkamat mindkét országban öt százalék felett van, így az onnan történő finanszírozás feltehetően nem lesz túl olcsó a magyar kormány számára, de hát kérem, a függetlenségnek ára van. (Sajnos az azeri manat mozgása a dollárhoz kötött, így a jövőben is futjuk majd azt a fránya devizakockázatot.)
A keleti nyitás politikája ezzel egészen új távlatokat nyit meg az eddig csak euró-, dollár-, font-, frank- vagy legfeljebb jenkötvényben gondolkodni képes adósságfinanszírozók számára. A török líra és az azeri manat ugyanis feltehetően csak a kezdet − sajnos nem valószínű, hogy egy-két száz millió eurónál többet tudnánk onnan szerezni −, s hamarosan jöhetnek a türkménmanat-, az üzbég som-, a kazah tenge- és a legnagyobb üzletnek ígérkező mongol tugrikkötvények.
Már csak az a kérdés, mi a fenének nekünk török líra? Eddig abban a hitben éltem, hogy eladni akarunk Keletre, nem vásárolni onnan, de feltehetőleg ez is csak a beszűkült, ortodox gondolkodásom egy újabb bizonyítéka.
A cikk szerzője a Napi Gazdaság felelős szerkesztője