Az élelmiszer-disztribúciós ágazat vezetői közül tízből hatan csökkenést várnak a kiskereskedelmi ágazat 2012-es teljesítményében. Ez egy gyors közvélemény-kutatás eredménye, amely a közelmúltban megtartott Business Days konferencián részt vevők körében zajlott le. Bár az év során többször változtak az inflációs előrejelzések, most már bizonyos, hogy inkább hat százalék felé húz, és ezt jelentősen meghaladja majd az élelmiszer-infláció mértéke. Ha ehhez hozzávesszük a reálbérek alakulását, akkor a közeljövő nem sok jót ígér a hazai kiskereskedelmi ágazat forgalmára és a háztartások fogyasztására nézve.
Európában nem egyedül állunk a kiskereskedelmi iparág visszaesésében, hiszen azon országok közé tartozunk, ahol 2007 és 2011 között legalább négy évben csökkent a szektor bevétele. A csökkenés mértéke azonban csak Írországban és Spanyolországban haladta meg a magyarországi értékeket. A 2012-es teljesítmény még nehezen jelezhető előre, a vállalatvezetők mindamellett optimisták, négytizedük javulást vár az idei karácsonyi szezontól. Az előrejelző modellek szerint a vegyes kiskereskedelem forgalmára ható tényezők közül a GDP, az infláció, a lakossági megtakarítások alakulása, de még a kamatszint sem játszik olyan fontos szerepet, mint a munkanélküliek számának alakulása. Ebben pedig türelemmel kell lennünk, hiszen az elmúlt időszak tizenegy százalék körüli munkanélküliségi rátája még a következő időszakban is rányomja bélyegét a háztartások fogyasztási lehetőségeire.
Sokakban felmerül a kérdés, vajon a módosabb fogyasztói csoportok költéseit is befolyásolták-e az elmúlt évek, avagy − különösképpen a személyi jövedelemadó kedvező hatásának betudhatóan − "gazdagék" nemhogy szinten tartották, hanem esetleg növelték is a fogyasztásukat. Nos, a statisztikák nem erről árulkodnak. A válság és ennek speciális magyar változata, a hosszan elnyúló posztválság időszaka alaposan átrendezte minden fogyasztói és társadalmi csoport vásárlási potenciáját. Nemcsak a szürke- és a feketegazdaság erősödött meg, hanem dinamikusan nőtt a saját termelés szerepe a háztartások élelmiszer-fogyasztásában. A legalacsonyabb jövedelmi tizedet kivéve általában tíz-tizenöt százalékkal részesedik a saját előállítás aránya egy háztartás élelmiszer-fogyasztásában. Sajátos báját jelentené az élelmiszer-disztribúciós ágazatnak, ha az agrárkormányzat önellátó termelésre buzdító szándéka megvalósul. A szándék jó és logikus, hiszen már a közeljövőben tíz−harminc százalékos élelmiszer-drágulás várható, jó néhány termék esetében. Az élelmiszer-kereskedelem azonban gyorsan fel fogja venni a kesztyűt és az olcsó importra alapozva próbál majd versenyezni. Nem beszélve arról, hogy a háztáji termelés felfuttatása újabb egyszáz-kétszáz milliárdos nagyságrendet vehet ki a kereskedők zsebéből. Az árakkal kapcsolatos várakozások különös jelentőséggel bírnak, hiszen ma Magyarországon az emberek tizenegy százalékos inflációt becsülnek a következő tizenkét hónapra előre.
A gazdaság szereplői tudják, hogy ez várhatóan több lesz, mint a tényadatnak akár a duplája is, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy ezek a fogyasztói várakozások korlátozhatják a vásárlásokat. A 2001 és 2010 közötti áremelkedések, amelyek átlagosan ötvenhat százalékos növekedést jelentenek, persze amúgy is óvatosságra intik a fogyasztókat. Az árak felfelé tartó elmozdulása − ahol például az energia tíz év alatt egyszázhuszonhárom százalékkal, az élvezeti cikkek kilencvenkettő százalékkal, az egészségügyre fordított kiadások pedig nyolcvankettő százalékkal növekedtek − nem csak a kiskereskedelmi szektor elmúlt ötévi teljesítményét rontotta, hanem a lakosság fogyasztási szerkezetét is alaposan átrendezte. Persze a leggazdagabb ötöd és a legszegényebb húsz százalék fogyasztásában még így is jelentős különbségek vannak, de kétségtelen, hogy a kiadáscsökkentés mára minden fogyasztói csoportra érvényes.
Visszatérve a fogyasztás és a vásárlás korlátos voltára, a legnagyobb problémát én mégis a bizalom területén látom. A makrogazdasági mutatók a legtöbb ember számára egy kicsit a távolban lebegnek, a konkrét napi üzletmenetet azt határozza meg, hogy a gazdaság mikroszintjén a vállalatok között hogyan alakul az együttműködés, milyenek lesznek a beruházási szándékok és hogy a vállalatvezetők − különösképpen a tulajdonosok − növekedési kilátásokkal bírnak-e. Én, aki régóta figyelemmel kísérem a fogyasztói bizalom alakulását, talán még soha nem találkoztam olyan helyzettel, mint a mostani, ahol a bizalom visszanyerése ennyire fontos tényezője lenne a kilábalásnak. Az előrejelzéseket illetően sem tudok optimista helyzetképet felvázolni. A kiskereskedelem értékesítése − öt százalék feletti inflációt alapul véve − még egy kedvező szcenárióban sem haladhatja meg az egyszázalékos bővülést a következő egy-másfél évben. Az élelmiszer-disztribúciós iparág vezetői sincsenek más véleményen, hiszen minden második szereplő stagnálással számol 2013-ra vonatkozóan. Az élelmiszer-inflációt illetően éppen kétharmaduk az átlagos inflációhoz mérten jelentős eltérést prognosztizál, sajnos növekvő irányban. Mindezeken túlmenően csak remélhetjük, hogy nem válik valóra a vállalatvezetők kilenctizedének jóslata, miszerint a háztartások fogyasztása majd csak 2014- vagy 2015-ben tér vissza a rendes kerékvágásba. Optimista tervekkel én magam sem tudok szolgálni, a 2012 őszén zajló események óvatosságra intenek a becslésnél is.
Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója