A Széchenyi pihenő kártyákon (Szép-kártya) az elmúlt években már 2,5 milliárd forint olyan összeg halmozódott fel, amit a kedvezményezett munkavállalók bár megkaptak a cafeteria keretében, de valamilyen okból nem használtak fel az utolsó utáni határidőig, így ez a pénz munkáltatónak visszajárna. Ami persze nem olyan egyszerű dolog, hisz a visszautalt támogatás - fölöslegesen - befizetett közterheit nem kaphatják vissza, sőt a visszautalt pénz növeli a bevételt, így a cég eredményét, vagyis társasági adót kell után fizetni. Ennek ellenére, a levonások után a pénz a jelenlegi szabályok szerint visszajárt a munkaadónak, legalább is eddig.
Szembesülve a kormány a saját maga által szőtt jogszabályhálóval, egy csapással oldanák meg a "problémát". Mivel a kormány értékelése szerint a 2,5 milliárd forint visszautalása a korábbi tapasztalatok alapján "nem bizonyult jó megoldásnak, a rendszer semelyik szereplőjének sem előnyös", ezért a lehető legjobb megoldás, ha a pénz az államhoz kerül.
A kormány.hu-n megjelent rendelettervezet és hatástanulmány szerint a jövőben a cégek dönthetnek úgy is, hogy visszakérik a pénzt - még ha utána adót is kell fizetni -, vagy az egészet fölajánlják a Nemzetgazdasági Minisztérium kezelésében álló turisztikai célelőirányzat javára, ahol az így befolyó pénzt a "belföldi turizmus élénkítésre" használnának fel.
Abban az esetben is az államhoz kerül a munkáltatóknak járó pénz, ha a cégek arról megfeledkeznek és nem nyilatkoznak - olvasható a rendelettervezetben. Eddig a jogszabály szerint a pénz automatikusan visszajárt minden külön nyilatkozat nélkül. A jövőben viszont a "bürokráciacsökkentés" jegyében a cégeknek nyilatkozni kell arról, hogy kérik-e a pénzüket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Csőd után kivonulás: nem tudjuk, innentől mibe rakják a magyarok a töltött káposztát

Betiltották Orbánviktort, az Economx utcára vonult

Döbbenetes felfedezés, nemcsak nyersanyagokat rejt az Antarktisz jege

Trump odacsap? – Elképesztő szankciók jönnek, ha nem állnak le az oroszok

Az orbáni mesterterv nyomában: így kerülheti el Magyarország a világgazdaság viharait

Nagy a baj a németeknél, nem tudják, hogy jönnek ki belőle

Sötét fellegek fenyegetik Németországot: ez ránk is hatással lehet

Top 10-ben az orvosi képzés, a bértábla sem veti vissza a hallgatókat – Videó

Lázár János először úgy látta, mindent elmondtak helyette, aztán mégis üzent az araboknak
